Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatalok lettek profik, aláírt spanyolban a korábbi kapitány

Ősszel újabb ifjú focisták kerültek fel a Budapest Honvéd felnőtt csapatához, de többüknek közülük nem volt profi szerződése, most hárman is aláírtak a tavalyi bajnokhoz. Ahhoz a klubhoz, melynek előző szezonbeli csapatkapitánya, aki szintén az egyesületnél nevelkedett a napokban a spanyol másodosztályú Oviedo együtteséhez szerződött. Igaz miután lejárt a szerződése a kispestiek pénzt nem láttak érte.

hidi_oviedoHidi az Oviedo játékosa lett.

Három ifjú focista is aláírta új szerződését a Honvéddel. A Magyar Futball Akadémián nevelkedő Bíró Ákos, Herjeczki Kristóf és Tömösvári Bálint is játszott már a Kispest felnőtt csapatában. Tömösvári Bálint tavasszal a Ferencváros ellen mutatkozott be az NB I-ben, s ősszel is rendre pályára lépett. Herjeczki az idei első fordulóban lett élvonalbeli játékos, s ő is mindhárom bajnokin lehetőséget kapott. Bíró Ákos még nem játszott az első osztályban, de már ő is játszott a felnőtt csapatban, mégpedig Magyar Kupa és Ligakupa meccseken. Nyár óta is az első csapat tagja, így várhatóan hamarosan áteshet a tűzkeresztségen.

Hidi Patrik hosszú évekig volt a Budapest Honvéd csapatkapitánya, de tavasz óta tudni lehetett, hogy nyáron elhagyja nevelőklubját, hiszen külföldre szeretne szerződni. Ennek ellenére összeboronálták a Vasassal és az idén nyáron minden használható magyar focistát a keretébe óhajtó Puskás Akadémiával, de ő hajthatatlan maradt. Egyes hírek már arról szóltak, hogy követi volt edzőjét Marco Rossit a szlovák DAC együtteséhez, de végül még jobb helyre tudott szerződni. A spanyol másodosztályú, de élvonalbeli terveket szövő Oviedo ugyanis hétvégén megkereste, s ezen hét közepén már az egyesség is megköttetett. Hidi két évre szerződött új csapatához.

Közben több akadémista is elhagyta a piros-feketéket, hiszen korábban már átigazolási összefoglalónkban is olvashatták, hogy Vajda Dániel, Göblyös Dániel, Bora György és Kovács Dániel Dorogra, Márton András az NB III-as Tiszaújvároshoz, Raul Palmes, Varga Márkó az NB II -es Kazincbarcikához került ideiglenesen

Endrődi Dávid