Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést bontott a védő

Kevés lehetőséget kapott, így a kontraktusa felbontása mellett döntött a Puskás AFC kétszeres válogatottja, Heffler Tibor.

PAFC - BalmazKamilla6

Az előző idényben még alapember Heffler Tibor (fehérben) kiszorult az együttesből. – fotó: puskasakademia.hu

A nyári nagybevásárlást követően sem állt össze a felcsúti Puskás AFC, amely sereghajtóként szerénykedik az élvonalban. Pintér Attila legénysége nagy reményekkel várta a 2017-2018-as idényt, egyelőre azonban nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan azt a klubnál várták. Ráadásul Pintér az eddigi öt forduló alatt négy ízben is a játékvezető teljesítményét kritizálta a gyengélkedés okainak keresése mellett/helyett. Közeledve az átigazolási szezon végéhez korábbi válogatott labdarúgó mondott búcsút a felcsútiaknak. Heffler Tibor 2016 nyarán igazolt a Puskáshoz, és bár az előző idényben alapembere volt az NB II-t megnyerő társulatnak, az élvonalban ebben az idényben még nem lépett pályára.

A pályafutását Pakson kezdő jobbhátvéd 2014-ben hagyta el nevelőegyesületét a Videoton kedvéért, hogy aztán most szabadon igazolhatóvá váljon.

pafc

Gavalovits Sándor