Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Cserélődhetnek a franciák az Ágyúsoknál

Alexandre Lacazette lett az Ágyúsok legdrágább játékosa, miután a 26 éves csatár elhagyta a Lyont, és az Arsenalt részesítette előnyben. Egy franciát ezzel szerzett a klub, ám ennek következtében egy szintén francia labdarúgó távozhat a klubtól.

olivier-giroud

A 30 esztendős Olivier Giroud 2012 óta tagja az Arsene Wenger vezette Arsenalnak. Nagy rutint szerzett az angol bajnokságban, mivel az Ágyúsok kötelékében 166 mérkőzésen léphetett pályára, azonban Lacazette érkezésével nagy fordulatot vehet majd a pályafutása.

Nagyon szüksége lenne arra, hogy folyamatos játéklehetőséghez jusson, mivel csak így harcolhatja ki a helyét a jövő évi oroszországi világbajnokságra utazó játékosok között. Korábban már felmerültek olyan pletykák, hogy maradni fog a Premier Leauge-ben, azonban az Arsenal helyett az Evertonban fogja folytatni a pályafutását.

A távozás ellen szól az, hogy a francia biztos benne, hogy még van olyan feladata, amit nem végzett el a klubnál. A London Evening Standardnak adott interjújában arról beszélt, hogy ez egy nagyon privát döntés részéről, az igaz, hogy nagyon közel állt ahhoz, hogy elhagyja a klubot, azonban a családja, illetve a barátai hatására mégis megváltoztatta a döntését. Maradni szeretne az Arsenalban, mivel még biztos benne, hogy az Ágyúsokkal is trófeákat fog nyerni a jövőben.

kép: ooyala

Nagy Gábor