Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Hazard elárulta, hogy ki a siker kulcsa

A belga válogatott sztárja, Eden Hazard már 2012 óta erősíti a Chelsea együttesét, és azóta már több menedzser irányítása alatt is szolgált. A 26 esztendős támadó most elárulta, hogy mennyire is fontos az, hogy éppen ki ül a londoniak kispadján.

hazard001

Roberto di Matteo, Rafael Benítez, José Mourinho, Guus Hiddink. Négy, nemzetközileg is többé-kevésbé elismert szakember, akik hosszabb-rövidebb ideig irányították a Chelsea-t, amióta a gárdát erősíti a fentebb emlegetett Hazard. Saját elmondása szerint azonban a mostani főnököt tartja a legtöbbre a belga csillag. Alighanem Hazard se volt biztos benne 2016 nyarán, hogy Antonio Conte sok sót fog megenni a Stamford Bridge-en. Azonban az olasz vezetőedző már az első szezonja végén visszavezette a Chelsea-t a Premier League trónjára. Így pedig nem csoda, hogy milyen jó a vélemény róla:

„Már egy hét után tudtam, hogy jók leszünk vele, és nem csak azért, mert a Juvetól jött, hanem mert egy jó edző, akiről remélem, hogy még van néhány jó éve velünk. Sokat dolgozunk, és nem mindig könnyű az edzés. Sok órát töltünk edzéssel, de kifizetődik, mert jól játszunk, mi vagyunk a bajnokok. A siker kulcsa a munka.” – utalt Hazard, Conte komolyan vett edzés módszereire.

A Chelsea öt fordulót követően az angol bajnokság harmadik helyén áll, a két manchesteri gigász mögött, hárompontos lemaradással.

Balogh József