Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligakupa: durván megszorongatták a tartalékos Spurs-t – videóval

Bár mindenképpen az angol mezőny legerősebb keretei között tartják számon a szakértők a Tottenhamét, az idén a Bajnokok Ligájában is menetelésre készülő londoniak nem tehetik meg, hogy mindig a lehető legjobb csapattal álljanak fel. Kiváltképp igaz ez a kevésbé nívós sorozatok közé tartozó EFL Carabao Cuppal kapcsolatban.

ali001

Mauricio Pochettino három talán legfontosabb emberét (Eriksen, Kane, Alderweireld) is a kispadon jegelte a tegnap esti Ligakupa meccsen, a második ligás Barnsley ellenében. Természetesen a tartalékosság ellenére is a „Sarkantyúsok” voltak az esélyesek, hiszen Dele Alli ott vezényelt a támadók között. Az első félidő mégis gól nélküli döntetlent hozott, pedig a hazaiak támadtak bátran, ám a pontossággal már komoly gondjaik voltak. A Barnsley abszolút alárendelt szerepet játszott a találkozón, ennek megfelelően nagyon ritkán érte el a kivételesen Michel Vorm védte Spurs-kaput.
A második félidőben Ali törte meg a jeget, ami azon nyomban vissza is fagyott. Azaz az angol válogatott játékos egyetlen gólja jelentette a számszerű különbséget a két fél között. Ali alig hat méterről vágta a hálóba Trippier beadását, egy rossz vendég-kihozatalt követően.
A Spurs összességében megérdemelten jutott tovább, a Barnsley pedig folytathatja az összpontosítást a Championshipre, ahol az idei prognózis szerint a kiesés elleni harc vár rá.

Tottenham Hotspur – Barnsley 1-0 (0-0)
Gólszerző: Ali (65. perc), ill. –

A Milton Keynes kiejtése után ismét idegenben kényszerült a továbbjutás kiharcolására a Swansea. A Premier League walesi gyöngyszeme egy ismerkedős első játékrészt követően, a szünet után kiharcolta minőségbeli fölényét. Paul Clement menedzser egyelőre még nem igazán tudja kontrollálni a „Hattyúk” játékát, ugyanis a Reading volt taktikailag fölényben. Ám a hazaiak sikeréhez ez kevés lett, ugyanis a jobb játékosok a vendég győzelmet jelentették. Előbb a korábbi U21-es válogatott Alfie Mawson, majd a még mindig csak 26 esztendős örökígéret, Jonathan Ayew talált be. A 0-2 összességében sima Swansea sikert jelentett.

Reading – Swansea 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Mawson (52. perc), Ayew (83.)

https://www.youtube.com/watch?v=eqk92uBlXCQ

Balogh József