Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Parázs végjáték az Inter-Genoa mérkőzésen – videóval

A Serie A 6. fordulójának délutáni mérkőzésén az Inter a Genoát fogadta  abban a reményben, hogy egy esetleges győzelemmel a Napoli-Juventus kettős mögé tud zárkózni. Érdekes találkozónak igérkezett az utolsó két helyezett, a Crotone és a Benevento csatája is.

rosi brozovic - lapresse

Rosi és Brozovic harca a labdáért (forrás: lapresse.it)

1. félidő: Rendkívül aktívan kezdte a mérkőzést az Inter együttese, az 1. percben majdnem meg is született az első gól, Candreva labdáját Perisic lőtte a keresztléc fölé. Ezután is főleg a milánóiak kezdeményeztek, a vendégek az első 20 percben mindössze egy távoli lövésig és egy szögletig jutottak. Az első veszélyes genoai támadás a 25. percben született, ekkor Icardi (!) tisztázott az utolsó pillanatban. Újabb Inter támadások következtek, ezekre a Genoa egy veszélyes Pellegri fejessel és egy távoli Taarabt lövéssel reagált. A félidőt Brozovic kapufája zárta a 45. percben.

candreva

Candreva próbál átjutni a Genoa védelmén (forrás: twitter.com/Inter)

2. félidő: A második játékrész vendég helyzettel indult, Laxalt kapáslövése a felső kapufa fölé szállt. Ezután viszont különösebb izgalom nélkül haladt előre a mérkőzés, az Inter birtokolta többet a labdát, a Genoa pedig szervezetten védekezett. A 70. perc környékén emelkedett egy kicsit az iram, előbb Brozovic, majd pár perccel később Eder lövését kellett Perin kapusnak védenie, a másik oldalon pedig Omeonga próbálkozását Handanovic hatástalanította. Nem maradt azonban gól nélkül a mérkőzés, Joao Mario szöglete után D’Ambrosio – három védő szorításában – a kővé dermedt Perin mellet a kapuba fejelt (1-0). A Genoa játékosai nehezen emésztették meg a kapott gólt, ezt bizonyítja az utolsó percekben összegyűjtött 2 piros lap, előbb Omeonga rántotta le a megiramodó Edert, majd Taarabt kőkemény belépője ért kiállítást. Győzelmének köszönhetően az Inter tartja a lépést a továbbra is százszázalékos Napoli-Juventus kettőssel.

Inter – Genoa 1-0 (0-0)
Helyszín:
 Stadio Giuseppe Meazza. Vezette: Marco Guida
Gólszerzők: D’Ambrosio (88.)
Sárga lapok:
 – ill. Zukanovic (90+3.)
Kiállítás: – ill. Omeonga (90+1.), Taarabt (90+4.)

Inter: Handanovic – D’Ambrosio, Skriniar, Miranda, Dalbert – Vecino, Borja Valero (Karamoh 72.) – Candreva (Eder 60.), Brozovic (Joao Mario 81.), Perisic – Icardi. Vezetőedző: Luciano Spalletti

Genoa: Perin – Biraschi, Rossettini, Zukanovic – Rosi, Cofie, Veloso (Rigoni 79.), Laxalt (Migliore 53.) – Omeonga, Pellegri (Pandev 74.), Taarabt. Vezetőedző: Ivan Juric

 

 D’Ambrosio győztes gólja:

* * * * *

A Chievo két döntetlen után tudta elhozni a 3 pontot Cagliariból, a mérkőzést tíz emberrel befejező szárdoknak ez volt sorozatban a második 1-0-s hazai vereségük, győzelmükkel a veronaiak feljöttek a 9. helyre.

Cagliari – Chievo 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Inglese (53.), Stepinski (90+3.)

A mérkőzés előtt a tabella utolsó két helyét elfoglaló gárda összecsapásán a hazaiak magabiztosan verték az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Beneventót, akik a mérkőzés végén még 11-est is hibáztak és hat forduló után 1-16-os gólkülönbséggel továbbra is pont nélkül állnak a tabella végén.

Crotone – Benevento 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Mandragora (43.), Rohden (58.)

A megtizedelt védelemmel pályára lépő rómaiak Ciro Immobile már-már szokásos teljesítményével (2 gól, 1 gólpassz) nagyon nehéz helyzetbe hozták a Veronát, akik továbbra is nyeretlenek a bajnokságban.

Hellas Verona – Lazio 0-3 (0-2)
Gólszerzők: ill. Immobile (24., 11-esből, 41.), Marusic (60.)

 

(zp)