Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kirobbanó formában a Fradi támadója, Varga Roland!

Hétről-hétre remek teljesítményt nyújt és sorra rúgja a gólokat a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ferencváros támadója, Varga Roland. A válogatott futballista elképesztő formáját azonban nemcsak ebben, hanem már az előző szezon második felétől csodálhatjuk. No, de mielőtt kitérnénk Varga formájára, röviden elevenítsük fel, milyen karrier is áll a háta mögött…

varga-roli

Varga Roland a Goldball ’94 FC utánpótlás csapatában kezdte el megtanulni a futball alapjait, majd innen 2003 nyarán az MTK Budapesthez került. A nagy múltú fővárosi klubnál összesen hat és fél évet töltött el. Varga Roland útja 2010 februárjában Olaszországba vezetett, azon belül is Bresciába. Néhány mérkőzésen lehetőséget kapott a Brescia Serie B-s csapatában, de alapemberré nem tudott válni. Közben kölcsönbe haza is került, méghozzá Újpestre, ahol fél évet töltött el. Később megjárhatta még a Serie C-s Foggiát, majd 2012 februárjában végérvényesen hazatért, s aláírt a Győri ETO-hoz. Varga Rolandnak óriási szerepe volt abban, hogy a 2012/2013-as szezonban a győri alakulat nyerte meg a bajnokságot, majd a klubtól 2015 februárjában távozott. 

Varga Roland ekkor került a Ferencvároshoz, ahol tehát a mai napig is futballozik. Összességében a kezdetektől fogva a Fradi alapemberének számít, ám voltak pillanatok, amikor megingott a belevetett bizalom, s a padra került. Az előző kiírás során ráadásul megsérült, azonban felépülése óta megújult…

Varga Roland az előző idényben inkább a gólpasszokban jeleskedett, viszont az aktuális idényben sorra rúgja a gólokat. A válogatott támadó 10 bajnoki után már 11 találatnál jár, s értelemszerűen vezeti a góllövőlistát. Bevette többek között az Újpest, háromszor a Vasas, míg kétszer a Honvéd kapuját is. Varga tehát ebben az esztendőben egyszerűen megállíthatatlan, kétségtelenül a Ferencváros legkiemelkedőbb játékos jelen pillanatban…

Németh Boldizsár