Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Massimiliano Allegri megszólalt a jövőjével kapcsolatban

Massimiliano Allegri 2014-ben vette át a Juventus irányítását és sorozatban három bajnoki elsőségig vezette a „zebrákat”, temérszetesen idén is  a címvédés a cél Torinóban.

ansa

(forrás: ansa.it)

A napokban Allegri egy interjú keretében kitért a távolabbi jövőjével kapcsolatos kérdésekre is: „Jelenleg úgy gondolom, hogy 5-6 év múlva abbahagyom az edzősködést. Csak addig akarom folytatni, amíg örömömet lelem abban, hogy új dolgokat tanítok a játékosaimnak. Számomra ez a legszebb az egész feladatban, lehetőséget adni fiatal játékosoknak és látni, ahogy fejlődnek” – tette hozzá a mindössze 50 éves szakvezető.

A kérdésre, hogy vajon a Juventus kispadjáról fog-e visszavonulni elmondta: „Ezt egyelőre még nem tudom, hogy őszinte legyek, az olasz válogatott irányítása nagyon érdekel, nem hiszem, hogy van ennél szebb feladat. Ezenkívül a feltörekvő olasz generáció nagyon tehetséges, fényes jövő áll a válogatott előtt az elkövetkező években”.

Allegri egy gondolattal kitért a Juventus szurkolóira is: „Személy szerint elégedett vagyok, nagyon erős keretünk van. A szurkolóknak viszont le kellene vetkőzniük a negativitásukat, sajnos mi sem tudjuk az összes mérkőzésünket megnyerni, és hogy ebbe egy-két kupadöntő is beletartozik, ez sajnos benne van a sportban”.

(zp)