Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: esélyünk sem volt Svájcban – videóval

A svájci válogatott esélyt sem hagyott a mieinknek a selejtezősorozat utolsó előtti fordulójának bázeli összecsapásán, Shaqiriék remek játékkal verték 5-2-re a tartalékos magyar válogatottat.

swihun(Fotó: MTI)

A magyar válogatott tartalékosa állt ki a baseli összecsapásra -az eltiltott csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs is csak a partvonal mellől figyelhette a találkozót-, így Bernd Storck kezdőbe is jelölte a meglepetésre beválogatott Ugrai Rolandot is. A diósgyőri támadó a Fradi párosával, Lovrencsiccsel és Varga Rolanddal volt felelős elméletben a támadójátékért elsősorban, a többi poszton különösebb meglepetés nem volt.

Lendületesen kezdték a mérkőzést a hazaiak, Shaqiri az első öt percben kétszer is lövéssel próbálkozhatott a tizenhatosunk előteréből, szerencsére ezek a kísérletek nem bizonyultak még túlzottan veszélyesnek. A 7. percben Seferovic a kapufát is eltalálta, de lesről indult a svájci ék. A 15. percben az ötös környékén találták meg a Benfica csatárát, ám Kádár jól blokkolta próbálkozását.

A 18. percben aztán jött a hidegzuhany: Gulácsi egy ártatlan hazaadás után csúszott el, Xhaka pedig lecsapott a labdára és a kapuba gurított. (1-0) 

Még fel se ocsúdtunk a sokkból, két percel később Fabien Freihez jutott a labda a tizenhatos bal sarkánál, a középpályás tekerésébe pedig Besén megpattanva vágódott védhetetlenül a kapuba. (2-0)

Miközben a svájciak folyamatosan veszélyesen futballoztak, az első említésre méltó magyar kísérletet a 27. percben jegyezhettük fel, ekkor Varga megpattanó távoli lökete ment fölé valamivel. A 30. percben ráadásul elvesztettük jobbhátvédünket, Bese Barnabást is, akinek a sípcsontjára léptek rá véletlenül, Lang váltotta. Az MLSZ későbbi tájékoztatása szerint egyébként törése nincs, a pontosabb diagnózisra még várnunk kell azonban.

Gulácsinak a 32. percben volt némi sikerélménye is, Shaqirit ugratták ki szépen a svájciak, ám a rövidre leadott lövését hárította az első gólnál nagyot hibázó portás. A 39. percben mintaszerű ellentámadást vezettek a vendéglátók, szerencsére Seferovic a kapu torkából sem tudott betalálni az akció végén.

A 43. percben a harmadikat is meglőtték a svájciak, Lang passzát vadászták le a tizenhatos előterében. ebből Shaqiri az üresen álló Zuberhez passzolt, aki higgadtan értékesítette a ziccert. (3-0)

Varga Roland nem hazudtolta meg magát, egy távol szabadrúgást a félidő végén még kapura küldött, de Sommernek ez csemege volt. Sajnos a minőségi különbség az első félidő alapján üvöltő volt a két csapat között, a svájciak más szinten, más sebességi fokozatban futballoztak. Szerencsés gólok ide vagy oda, a félidei eredmény teljesen reálisnak mondható.

Alighogy elkezdődött a második félidő, újra villant Zuber, nagyjából 20 méterről, kapásból tekert parádésan Gulácsi hálójába. (4-0) 

A lipcsei hálóőr csak belekapni tudott a lövésbe, jobb napjain alighanem kitornázta volna… Nem sokkal később az előrehúzódó Schar is ziccerbe került, ekkor azonban résen volt Gulácsi.

Az 59. percben aztán jött a szépítés, egy szöglet után Kádár bólintását védte bravúrral Sommer, a kipattanót azonban Guzmics szépen vágta be. (4-1) A Mönchengladbach kapusa bosszankodhatott némileg, közel 600 perc után kaptak ugyanis újra gólt a svájciak a sorozatban.

A szépítő gól után leült kissé a meccs, a 75. percben azonban lőhettünk volna még egyet, ám a Sallai remek középre adására bevetődő Lovrencsics nagy helyzetben rontott. A túloldalon a cserék próbálkoztak még bizonyítani, Embolo fejjel több ízben is megverte védőinket, de betalálni nem tudott már. Nemúgy Lichsteiner, aki immáron harmadik gólját szerezte a selejtezősorozatban a 83. percben: Shaqiri találta a tizenhatoson belül, a jobbhátvéd pedig laposan bombázott a kapunkba. (5-1)

A magyar szurkolók egyre nehezebb viselték a megaláztatást, a szpíker sokadszorra is megpróbálta csitítani a kedélyeket. “Az utolsó pár percre maradjanak már nyugton!” – hangzott a hangosbemondón. Hogy némi ör9münk legyen a végére, arról Sommer gondoskodott, aki Nagy beadását paskolta Ugrai elé, a debütáló támadó pedig a svájci kapus hibáját kihasználva fejesgóllal tette emlékezetessé első válogatott szereplését. (5-2)

A svájciak nem kevés szerencsével, de teljesen megérdemelten győzedelmeskedtek, így három pontos előnyből várják a Portugália elleni utolsó összecsapást. Mi a harmadik helyünket őrizhetjük majd meg a Feröer-szigetek elleni zárómeccsen…

Svájc – Magyarország 5-2 (3-0)
Helyszín: Basel, St. Jacob-Park, 32 000 néző vezette: Paulo Tagliavento (olasz)
Gólszerzők: Xhaka (18.), Frei (20.), Zuber (43., 49), Lichsteiner (83.)  ill: Guzmics (59.), Ugrai (88.)
Sárga lapok: – ill: Ugrai (35.), Elek (44.)
Kiállítva: –
Svájc: Sommer –Lichsteiner, Schar, Djorou, Moubandje– Freuler, Xhaka– Shaqiri, Frei (Zakaria 73.), Zuber – Seferovic (Embolo 64.) Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Magyarország: Gulácsi – Bese (Lang 33.), Guzmics, Kádár, Korhut – Elek (Márkvárt 56.), Pátkai – Varga R. (Sallai 69.), Nagy Á., Lovrencsics – Ugrai Szövetségi kapitány: Bernd Storck

A B-csoport állása 9 forduló után:

 faszkivan

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

Lasányi Csaba