Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Ennyit tudunk jelenleg…” – értékelések

Az emberben már-már felrémlett 2013 és Amszterdam. Ugyan megúszta válogatottunk a teljes megsemmisítést, ám a padlót így sem sikerült elkerülni.

bs41

Hol van már 2016 nyara és Franciaország… Csúfos vereséget szenvedett Svájcban válogatottunk, és ami a legfájóbb, hogy kapitális hibák után kapott öt gólt a magyar együttes. Csalódottság, lehangoltság, okok-, és a szavak keresése marad ezúttal is. „Először is gratulálok a svájci válogatottnak, végig nagyon jól futballozott, teljes mértékben megérdemelte a győzelmet – kezdte mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját Bernd Storck. –

Ne szépítsük, tulajdonképpen magunkat vertük meg.

Olyan hibákat követtünk el, amelyeket egyszerűen nem szabad egy ilyen kaliberű együttes ellen elkövetni. Egy ilyen első félidő után nagyon nehéz bármit is mondani, próbáltunk felállni, sikerült is gólokat szereznünk, de az eredmény tökéletesen mutatja a játék képét.”

Kérdésre válaszolva kifejtette, jelenleg Svájc hajszállal erősebb, mint Portugália. Míg a helvétektől összesen nyolc, addig Cristiano Ronaldóéktól „csak” négyet kapott összesen nemzeti együttesünk…

Majd szóba került Ugrai Roland, aki szépségdíjas góllal debütált – ha már az eredmény miatt nem örülhetett. „Ugrai nagyon jól futballozik az utóbbi időben a klubcsapatában, ezzel érdemelte ki a helyét a kezdőcsapatban. Gyors, sokat futó játékos, aki labdabiztos, hittem benne, hogy bizonyítja ezt a pályán, és ezt meg is tette.” Ez lenne a különbség közte és a regnáló magyar gólkirály között? Ugrai 1/1, míg Eppel Márton 3/0-val áll jelen pillanatban a válogatottban. De mi is a magyarok szintje? „Jelenleg ez a maximális szint, amit nyújtani tudunk. A legnagyobbakkal egyszerűen nem vagyunk egy szinten, nem tudjuk velük felvenni a versenyt. Beállhatnánk a kapunk elé kilencven percre, lehet, akkor több esélyünk lenne, de én nem akarok olyan futballt játszani a csapatommal.” – zárta mondandóját Bernd Storck, aki kijelentette, vasárnaptól Feröer van fókuszban, kedden győzelemre hajt a kvalifikációs sorozat zárásán a Groupama Arénában.

Szóra sem érdemes

Röviden értékelte a találkozót Vladimir Petkovic, aki övéivel elégedett volt, csak a két kapott gól miatt volt bosszús kissé. „Meghálálták a bizalmamat a futballistáim, nem volt egyénieskedés, igazi csapatként futballoztunk most, és a teljes selejtezősorozat alatt. Csak így lehet kilencből kilenc meccset megnyerni. Az egyetlen, aminek nem örülök, az a két kapott gól, de látva az eredményt, ezt is meg lehet bocsátani. Reméljük, ilyen teljesítmény után ott lehetünk a világbajnokságon!”

„Bocsánatot kérek…”

18489318_1136970_7edacf6715a51f0df0e0a83754c56455_wm

Önkritikusan nyilatkozott Gulácsi Péter, aki az ötből két gólban is benne volt. Ő legalábbis így érezte, és emiatt megköveti csapattársait, a szakmai stábot, valamint a szurkolókat is. „Nem az a kapus vagyok, aki sokat vagy nagyokat hibázik, de most kétszer is nagy hibát követtem el – ismerte el az RB Leipzig kapusa. – Az első gólnál rosszul vettem át a labdát, majd gyorsan akartam korrigálni, de elcsúsztam, a negyediknél pedig egyszerűen melléütöttem a labdának, ezen nincs mit szépíteni. A lefújás után elnézést kértem az öltözőben a csapattársaktól, és most elnézést kérek a szurkolóktól is. A kapus hibája legtöbbször gólhoz vezet, most ez kétszer is megtörtént velem, ráadásul mindkét alkalommal lélektanilag rossz pillanatban hibáztam, és ez a két hiba gyökeresen befolyásolta a meccset. Az első kapott gól átírta a tervezett forgatókönyvet, nyíltabbá vált a játékunk, több területet adtunk a svájciaknak, akik kihasználták ezt, és további gólokat értek el. Próbáljuk mielőbb rendbe tenni a fejeket, a legjobban felkészülni keddre, és megnyerni a feröeriek elleni hazai meccset. Amilyen hangulatot ma is teremtettek a szurkolóink 30 ezer svájcival szemben, az hihetetlen. Végig mögöttünk álltak most is, ahogy a selejtezősorozat összes nehéz pillanatában. Az a minimum, hogy kedden kitesszük a szívünket a pályára, és legyőzzük Feröert.”

~GS~