Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: végre sikerülhet elpasszolni Vermaelent!

Pályafutása csúcsán érkezett az Arsenaltól az FC Barcelona együttesébe, hogy aztán gyorsan a katalánok tartalékjai közé süllyedjen. A 2014-ben szerződtetett védő sosem volt alapember az együttesben, többnyire sérülésekkel bajlódott, ám közelednek utolsó órái a Camp Nou-ban.

FBL-ESP-LIGA-FC BARCELONA-DEPORTIVO

Vermaelen 29 évesen hatalmas reményekkel igazolt a 2014-es Vb-t követően a Barcához, ám hamar rá kellett jönnie, hogy nem fog túl sok sót megenni Messiék között. A belga védő (aki még a nehézségei dacára is tagja hazája válogatott keretének) két szezon alatt mindössze tizenegy meccsen lépett pályára a katalán sztárcsapatban. A tavalyi, római kölcsönadás sem sikerült, Tottiéknál is csak kilencszer kapott lehetőséget.

Vermaelent még elképesztően sokáig, 2019 nyaráig köti szerződése Barcelonába. Állítólag hazája legnagyobb klubja, az Anderlecht már a télen kölcsönvenné a rutinos bekket, akinek így lehetne lehetősége arra, hogy kiharcolja a Világbajnokságra utazó kerettagságot. Csakhogy a hírek szerint a Barca már nem szeretné kölcsönadni a jó Thomast, és inkább eladásán gondolkodik…

A nyáron többször lehetett hallani arról, hogy több angol klub érdeklődik Vermaelenért, csakhogy fizetni senki sem nagyon akart a sérülékeny belgáért: „A klubom azt mondta nekem, hogy négy középsővédője van csak, és így nem volt lehetőségem, hogy elmenjek, pedig a klubok az átigazolási időszak utolsó napjáig próbálkoztak. Ilyen volt például az Everton, de nem volt lehetséges, soha nem is tárgyalhattam velük, mert a záradékban a kivásárlási áram nagyon magas.” – nyilatkozta a Barca mellőzött focistája, aki idén még egyetlen meccsen sem lépett pályára a gránátvörös-kék mezben.

Balogh József