Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőkérdés Mezőkövesden? A klub nem kommentálja

Sorozatban tizedik meccsén maradt nyeretlen a Mezőkövesd-Zsóry, ami a vezetőedző állásba kerülhet. A klub elnöke nem kommentálja az értesüléseket.

radvanyi_dvtk-460x307

Kitelt volna Radványi Miklós ideje Mezőkövesden? Könnyen lehet, hiszen a Debrecen elleni vereséggel immár tíz meccs óta nyeretlen az együttes, s stabilan a kieső helyeken tanyázik a matyóföldi alakulat. A klubvezetés ugyanakkor még nem akarja kommentálni a pletykákat, miközben Tállai András szűkszavúan reagált. „Mindig csak olyankor keresnek meg, amikor baj van… Kétszer is feljutottam a mezőkövesdi focicsapattal, akkor nem kérdeztek. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.” – válaszolta a sportnapilap kérdésére a sportvezető.

Radványit még tavasszal nevezték ki, és bár élvonalban tartotta az együttest, a jelenlegi pontvadászat egyelőre nem úgy alakul a sárga-kékek számára, ahogyan azt eltervezték. Pedig a szezon rajtja nem is sikerülhetett volna jobban: az első fordulóban éppen a Debrecent győzték le Marek Strestíkék, majd a Paks ellen kétgólos hátrányból felállva nyertek. Azóta viszont három döntetlen mellett hét alkalommal is vesztesen hagyták el a pályát, s csak a Balmazújvárost előzik meg a kövesdiek.

~GS~