Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„A szurkolók elfelejtették az Eb-részvételt…” – Storck

Két hét után szólalt meg a Németországban pihenő Bernd Storck. A korábbi magyar kapitány szerint a szurkolók hálátlanok voltak, illetve szerinte az elvárások és a realitás nem volt köszönő viszonyban egymással.

storck

A szurkoló már csak olyan, hogy a nagy sikerek idején egekbe emeli, kudarcok esetén pokolba kívánja az aktuális kapitányt. Természetesen a magyar válogatott kapcsán árnyalja a képet, hogy a mögöttünk hagyott selejtezősorozatban nem feltétlenül az eredmények adták a kritikák alapját, hanem a mutatott játék, ehhez képest a Westdeutsche Allgemaine Zeitungnak adott interjújában Bernd Storck kiemelte, a szurkolók elfelejtették, hogy milyen hosszú várakozás előzte meg az Eb-szereplést. „Sajnos az elvárások nem egyeztek a realitással. A harmadik helyen végeztünk a világbajnoki selejtezőben az Európa-bajnok Portugália és Svájc mögött. Ezzel a céljainkat elértük, ennek ellenére azzal vádoltak minket, hogy stagnálunk. A végén akkora nyomás volt rajtunk, hogy inkább az elválás mellett döntöttünk – fogalmazott a nemrégiben távozó kapitány. – Az emberek elfelejtik, hogy negyvennégy év után jutottunk ki ismét az Európa-bajnokságra. Magyarországnak jól cseng a neve a labdarúgásban, de a jelen az más tészta. Az én válogatottamban csak öten játszottak klubcsapatukban az európai porondon, magyar csapat pedig nem jutott be a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe. Márpedig a nemzetközi tapasztalatot semmi nem pótolhatja, ezért nem volt több ebben. Mindenesetre az Eb elképesztő élmény volt, nekem és az edzői stábomnak is, akárcsak az egész országnak.”

S hogyan tovább? Bernd Storck nem tartja elképzelhetetlennek, hogy vezetőedzőként dolgozhat a Bundesligában. Merthogy bizonyítani szeretné, hogy van benne kurázsi. „A nagy álmom a Bundesliga. Másodedzőként már dolgoztam korábban a Dortmundnál, a Stuttgartnál, a Herthánál és a Wolfsburgnál. Meg szeretném mutatni Németországban, hogy mire vagyok képes vezetőedzőként.”

A magyar válogatott ugyan harmadik helyen végzett a vb-selejtezőben, ám közel sem hozta azt a teljesítményt, amit az Eb-szereplés előrevetített. A sorozat végére elfogyott a levegő a kapitány körül, aki a Feröer elleni záró meccs után egy héttel bontotta fel közös megegyezéssel kontraktusát az MLSZ-szel. Utóda ideiglenesen Szélesi Zoltán lett, majd hivatalosan bejelentették Georges Leekenst, aki Belgiumból érkezett.

~GS~