Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: megvan a magyar válogatott új kapitánya! – HIVATALOS

A Magyar Labdarúgó-szövetség ma délutáni tájékoztatása szerint (amely igazolta a legutolsó pletykát) Georges Leekens lett a magyar felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya. A belga szakember értesüléseink szerint idén már nem óhajt belenyúlni a válogatott életébe, de januártól teljesen szabad kezet kap.

A 68 esztendősen már jócskán veteránnak nevezhető szakember legutóbb az algériai válogatott kispadján ült, ám nem igazán tudott megmelegedni az afrikai együttesnél, ugyanis öt meccset követően, még idén januárban távozott. Leekens 2010 és 2012 között hazája válogatottját irányította, éppen mielőtt a belga futball története legnagyobb fejlődését érte volna el.

Edzői pályafutása során (amely már 33 esztendeje íródik) rengeteg helyen megfordult, ám két évnél tovább soha nem volt maradása. Érdekesség, hogy Leekens több alkalommal is vezette hol a Club, hol a Cercle Brügge gárdáját. A belga mester a Clubbal egy bajnoki címet (1989-90) nyert, illetve egy-egy kupa sikerre vezette mindkét brügge-i csapatot.

A fanyalgóknak jó hír lehet, hogy Leekens a statisztikák szerint a 4-3-3-as felállást preferálja, igaz, annak a védekezőbb típusát, ahol rendre két védekező középpályás söpröget a védősor előtt. Georges bácsi a magyar válogatott 54. szövetségi kapitánya, illetve ő a negyedik, aki külföldiként vezetheti a Nemzeti Csapatot, Lothar Matthaus, Erwin Koeman és Bernd Storck után.

leekens11

leekens002