Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: Conte inkább a ManCity miatt aggódik

Holnap délután kerül sor a Chelsea – Manchester United rangadóra a Premier League 11. fordulójában. A mostanság bukdácsoló hazaiak mestere, Antonio Conte szerint csapatának mégsem a „Vörös Ördögökre” kell igazán figyelnie, hanem annak városi riválisára, a listavezető Cityre.

conte

Pedig aztán szégyen, vagy sem, de a Chelsea mutatott játékerőben sokkal közelebb áll a holnapi ellenfeléhez, mint a bajnokságot simán vezető Cityhez. A londoniak címvédő létükre már három vereségnél járnak, és csak negyedikek a tabellán, amelyet a 28 pontos manchesteri Kékek vezetnek, a José Mourinho vezette 25 pontos United előtt.

A gyengélkedés, és a kirúgásáról szóló pletykák ellenére a Conte igyekszik pozitív lenni a rangadót megelőzően:
„Küzdenünk kell, mert sok nehéz kihívás áll előttünk, és ezeket nem könnyű megoldani. Meg kell mutatnunk a karakterességünket, az erőnket, hogy képesek vagyunk foglalkozni a problémákkal. Most több csapat is küzd a bajnoki elsőségért, de az igazi probléma a Manchester City. Ellenük nagyon nehéz lesz harcolni.” – nyilatkozott meglehetősen hízelgően a riválisról, az olasz szakember.

Balogh József