Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kabát foci helyett inkább celebkedik

Az NB II-ben szereplő ETO FC Győr honlapján jelentette be, közös megegyezéssel szerződést bont a klub 40 esztendős támadójával, Kabát Péterrel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk a televízióban a korábbi újpesti kapitányt!

kabat-peter-bucsuzik-az-eto-tol_2017-11-17

(Fotó: Farkas Dávid)

Kabát a jövőben civil életére próbál koncentrálni, ennek jegyében pedig a november 27-én induló új Celeb vagyok, ments ki innen! évadban láthatjuk az RTL Klubon. Utolsó mérkőzését győri mezben a hétvégén játssza majd a Mosonmagyaróvár csapata ellen, és bár futballistaként már nem tud hosszú távra tervezni, elképzelései szerint a jövőben szeretne még a magyar futballban tevékenykedni.

A támadó 2016 nyarán került az akkor NB III-as ETO-hoz, majd első évében fel is jutottak a másodosztályba. 38 meccsen 15 gólt szorgoskodott össze zöld-fehérben.

Az ETO honlapján megjelent búcsúzó sorait az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

„2016 nyarán kezdtem el sportkoordinátori munkámat Újpesten, de úgy éreztem, nekem még fociznom kell. Vörösbaranyi József barátom, menedzserem invitálására került szóba az ETO, nagy megtiszteltetés volt, hogy ideigazolhattam azon a nyáron. Nagyon korrektek voltak az újpesti vezetők, hiszen elengedtek, a győri vezetők pedig tárt karokkal vártak. Nagyon motivált voltam, hiszen ennek a nagy múltú klubnak ilyen háttérrel, munkakörülményekkel, szurkolótáborral nem az NB III-ban, hanem az első osztályban a helye. Mindenképpen szerettem volna segíteni abban, hogy a csapat az NB III-ból felkerüljön az NB II-be. Nem volt könnyű, de egy olyan klubba kerültem, ahol Bekő Balázs vezetőedző, az egész vezetőség és a csapat együtt volt, így sikerült feljutnunk. Óriási ünnep volt itt Győrben, hogy megnyertük az NB III-at, úgy gondolom, még a grundon sem könnyű bajnokságot nyerni, hiszen csak egy csapat juthatott fel. Nekünk ez sikerült, felemelő érzés volt bajnokcsapat tagja lenni!

Ezután következett az NB II-es szereplés, ahol a vezetőség szerencsére ugyanúgy számított rám, meghosszabbítottuk a szerződésemet. Azt azért tudni kell, hogy 40 éves elmúltam az idén, tehát már nem vagyok fiatal a labdarúgásban, mint játékos, és most már kell gondolnom a jövőre is. Megkeresett az RTL Klub, és egy olyan lehetőséget ajánlott, amit semmiképp sem szerettem volna elszalasztani. Felkértek, hogy vegyek részt a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality-ben, én pedig meg szeretném próbálni, hiszen ilyen műsorban még nem voltam. Futballjátékosként már nem tudok hosszú távokban gondolkodni, de mindenképpen a fociban szeretnék maradni, ugyanakkor ki akartam próbálni magam ebben a műsorban, elfogadtam a felkérést, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk a vezetőséggel.

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, nem szeretnék külön kiemelni senkit sem, nagyon jó csapatban voltam, bajnokcsapat tagja lehettem. Biztos, hogy fogunk még találkozni, hiszen ki fogok járni meccsekre jövőre is, amikor lesz időm. Nagyon megszerettem Győrt és a szurkolókat, jó a kapcsolatom velük, úgyhogy csak sok sikert szeretnék kívánni az egész csapatnak és a klubnak, és remélem, hogy minél hamarabb újra az NB I-ben lesz az ETO.”