Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Minden idők legfurább csapatfotói – képgalériával

Emberemlékezet óta szokás, hogy a válogatott mérkőzések előtt – annak fontosságától függetlenül – mindkét résztvevő csapatról egy-egy fényképet készítenek, melyen öten az első sorban guggolnak, hatan pedig hátul állnak (esetleg fordítva). Akad azonban egy válogatott, akik fittyet hánynak erre a szabályra, aminek köszönhetően a történelem talán legszokatlanabb csapatfotói készültek el róluk az utóbbi években…

izrael1958

Egy nagyon mély hagyomány kezdete… Az 1958-as vb-n az Izrael elleni mérkőzés előtt pózoló walesi bárdok aligha gondolták, hogy az ő nem éppen ideális képük egy igen hosszú sorozat nyitánya lesz majd…

olasz2002

Az első aránytalan fotó után közel 50 éven keresztül minden jól ment a Sárkányoknak (már ami a fényképezkedést illeti, mert a pályán ritkán alkottak maradandót). 2002-ben azonban ezzel a kritikán aluli kompozícióval jelentkeztek be az Olaszország ellen…

orosz2003

2003-ban ismét bizonyították a brit ország fiai szépérzékük hiányát, Oroszország ellen a Manchester United legendája, Ryan Giggs lógott le a képről.

lengyel2004

Újabb év, újabb asszimmetria: 2004-ben Lengyelország járhatott csodájára a tizenegyfelé néző szedett-vedett walesi válogatottnak.

szlovak2006

2006. egy új éra kezdetét jelentette: először húzhatta magára a válogatott mezét Gareth Bale (alsó sorban a félrepozícionált játékostól balra), aki később nemcsak a nemzeti csapat játékának, hanem annak fotóinak széttrollkodásának is kulcsembere lett.

cseh2006

Ugyanezen év, Csehország. Ezen a képen már a szándékosság csírája is felfedezhető…

finn2009

2009. a rendhagyó fotók korszakának kezdeteként írta be magát a walesi történelemkönyvbe: Gareth Bale-nek itt már Aaron Ramsay nyújt segítséget a kép komolytalanná tételében.

szerb2012

Szerbia, 2012: nahát! Ki guggol ott a jobbszélen?!

belga2015

2015-ben már igen komoly rendszer látszódott a walesi képek elszúrásában: a Belgium elleni rangadó komolyságát csak Bale-nek volt mersze megtörni.

svedorszag2016

A 2016-os Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén Bale-nek a képből való ormótlan kiugrását cimborája, Ramsay helyettesítette.

eszakir2016

Az északírek elleni mérkőzésre már visszatért a frontember, aki be is állt egy fotó erejéig (vagy inkább kiállt?!).

portugal2016

Az elődöntő előtt szintén megfigyelhető a csapat elszántsága – na meg az, hogy Bale továbbra is megőrizte humorérzékét.

gruzia2016

A sikeres Eb-szereplés még tovább növelte a walesiek önbizalmát: a sérült Ramsay helyére itt Ledley ugrott be, hogy létrehozzák minden idők leginkább elbagatellizált csapatfotóját.

moldova2017

Idén Moldova ellen a két fenegyerek (Bale és Ramsay) külön performansszal készült…

Bár Bale nevetve tagadta a szándékosságát a képeknek, a tekintélyes szakálláról közismert Joe Ledley színt vallott néhány hónapja a walesi újságíróknak: “Ez az egész egy balul elsült képből alakult ki. Egyszer elég pocsékul sikerült, aztán már poénból igyekeztünk minél gyengébb fotókat összehozni. A mérkőzések előtt általában megbeszéltük, hogy hogy fogunk beállni…”

Írta: Wernigg Márton