Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszú kihagyás vár a Barca kulcsemberére! – hivatalos

A Valencia után a Celta Vigo ellen sem tudott diadalmaskodni a bajnokságban az FC Barcelona, mely így fontos pontokat veszített. Ezúttal is egy szabályos, de elvett gól borzolta a kedélyeket, ám a pillanatnyi gondnál sokkal nagyobb problémát jelenthet a védelem összeállítása Ernesto Valverde számára a közeljövőben, avagy újabb kulcsember sérült meg. 

umtiti-celta-700x397

Az 53 esztendős szakember homlokán mélyülhetnek a ráncok, ugyanis a csapat nagyon komoly sorozatterhelés előtt áll. Az elkövetkezendő két hónapban ugyanis nyolc tétmeccs vár a katalán sztárcsapatra. Köztük olyan találkozók, mint a Real Madrid elleni El Clásico, illetve a Real Sociedad és a Villarreal elleni idegenbeli bajnoki.

A Celta Vigo második egyenlítő találata úgy jöhetett létre, hogy a vendégek játékosát üldöző Umtiti egyik pillanatról a másikra a combjához kapott és lemaradt. Mint kiderült a francia komoly izomsérülést szenvedett, melynek következtében legalább nyolc hétig harcképtelen maradd. A szituáció kifejezetten hasonlított Dembelé sérülésére, ám ezúttal szerencsére nincsen teljes szakadás, az operáció így jelen állás szerint elkerülhető.

A francia válogatott védő Pique jobbján alkotta a Barca védelmének tengelyét, hiánya pedig már most komoly kérdőjeleket képez. Jelen állás szerint ugyanis Pique mellett csak Vermaelen egészséges és bevethető középső védő a Barca keretében. Ezt is érdekes kimondani, de tény, hogy a belga nem egy életbiztosítás, hiszen roppant sérülékeny és komoly meccshiánnyal is küzd. Mascherano, aki pár napja komoly bejelentést tett a jövőjét illetően, jelenleg sérült és még két hétig körülbelül nem is számíthat rá Valverde. A poszton mint vészmegoldás szóba jöhet Sergi Roberto, de be kell látni, ezen a poszton erősítésre lesz szükség a télen.

Egy 45 millió eurós transzfer már fel is vázoltunk korábban, fiatal holland védő lehet a megoldás. A korábbi pletyka Umtiti sérülésével aktualitását élvezi – Részletekért KATT!