Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Benzemán, vagy Ramoson múlott a Real botlása? – videóval!

A 14. forduló egyik rangadóját rendezték a San Mamesben, hiszen a címvédő Real Madrid volt az Athletic Bilbao vendége a La Ligában.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Árulkodó tény a Real Madrid idei szezonjára vonatkozóan, hogy a cardiffi BL-döntőt megnyerő kezdő tizenegy csak most, december másodikán állt össze újra. 182 napon át vagy sérülések, vagy pedig eltiltások nehezítették Zidane dolgát, aki egészen eddig nem küldhette pályára legerősebb kezdőjét. A hét közi kupameccsen csereként visszatérő és szenzációs gólpasszt adó Gareth Bale még kisebb lábfájdalmakra panaszkodott, illetve Asensio sem 100%-os, így ők nem utaztak a csapattal – rajtuk kívül viszont mindenki bevethető volt. A túloldalon viszont akadtak komoly hiányzók: az Athletic Bilbao többek között Laporte, Muniain és Benat nélkül volt kénytelen kiállni, de nekik egyébként sem csak emiatt kellett aggódniuk. A baszkok gyenge szezont futnak, gyakorlatilag a kiesés elöl menekülnek, ami méltatlan egy ilyen erőkkel rendelkező klubhoz. Az állásáért harcoló Ziganda és csapata számára ez az év egyik legfontosabb meccse volt.

A hangulatra nem lehetett panasz, még ha lehetett is látni néhány üres széket. A szurkolók tüzes hangulatot varázsoltak a spanyol télbe, ami nyilván nem ízlett a Realnak. Mint ahogy a hazai csapat rámenős játéka sem. Mondhatni rendesen felszívta magát az Athletic és egyenlő partnerei tudtak lenni a címvédőnek. Igaz ez még akkor is, ha Karim Benzema már a 8. percben veszélyeztetni tudott, ám végül nagy helyzetben csak a kapufát tudta eltalálni. Ez tipikusan egy olyan szituáció volt, amiből akadt már egy-kettő ebben az évben és bizony jó néhány pontot elhullajtottak már ilyenek miatt a madridi legények idén. A kihagyott ziccerek terén amúgy az elmúlt hetekben sikerült valamelyest előre lépniük Zidane-éknak, Ronaldo és Benzema is szerzett néhány fontos találatot, ami fontos lehet az önbizalmuk szempontjából.

Csakhogy a folytatás már nem az elpuskázott Real-lehetőségekről szólt. Kemény mezőnymunka vette kezdetét, amit nyugodtan lehet akár szó szerint is érteni. Rangadóról lévén szó nem kímélték egymást a felek, Mateu Lahoz személye pedig még egy érv volt amellett, hogy itt a futball csak egy ürügy lesz a harcra és a hisztire – ez szerencsére ezen az estén nem így történt. A Real Madrid komolyan vette a mérkőzést, már az elejétől pörögtek, jó tempót diktáltak, ám a Bilbao méltó ellenfelük volt. A kezdeti sikerek után a Real támadói egyre kevésbé lettek tényezők, a bilbaói középpálya ugyanis remek munkát végzett. Fel tudták venni a versenyt Iscóékkal, sőt, el is tudták bizonytalanítani őket. Épp ezért főleg az első félidőben nem sokszor próbálkozhatott Ronaldo, vagy Benzema, hiszen a csapat vagy nem jutott el lövésig, vagy mondjuk épp Kroosra jött ki a lövés, aki pont nem találta el jól a labdát. Árulkodó, hogy a Real Madrid által fokozottan figyelt 20 éves kapus, Kepa még csak egy bravúrt sem kellett, hogy bemutasson – nem tették próbára ezen az estén.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

A második félidőre javult valamicskét a Real, de óriási fordulat a játék képében nem következett be. A baszkok nagyon fegyelmezettek és szívósak voltak, nagyon akartak bizonyítani és a San Mames közönségének valóban egy rossz szava sem lehet velük kapcsolatban. Nem csak hogy emberfeletti munkával tartani tudták a Kroos, Casemiro, Modric és Isco fémjelezte madridi középpályát, de olykor Aduriz, vagy Williams révén még veszélyeztetni is tudtak. A fehér mezesek mentek, csinálták, próbálkoztak, de egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Nehezítésképp a meccs hajrájában még az égi áldás is megérkezett, a szakadó  esőben pedig semmivel nincs könnyebb dolga a “játszó” csapatnak. Egy szó mint száz, a Real nem találta a fogást ellenfelén, habár az is kijelenthető hogy összességében ők voltak a jobbak. A végére elfáradt a Bilbao, de annyira nem engedtek le, hogy a vendégek kedvükre lövöldözhessenek. Még ha tudtak is próbálkozni CR-ék, Kepa akkor is magabiztosan megoldott mindent a baszk kapu előtt.

Mayoral és Kovacic álltak be a végére, hogy hozzanak egy kis frissességet és lendületet, ám mint kiderült, semmit sem ért Zidane próbálkozása. A 87. percben ugyanis megkapta második sárga lapját Sergio Ramos, aki már a 10. percben besárgult egy látványos könyöklés után, szóval hozta a formáját ilyen téren. Talán csak ennyi hiányzott a Realnak a sikerhez, de talán még jobb, ha Benzema korai ziccerénél keressük az okokat. A Real Madrid végül 10 lövési kísérletből 4-szer talált kaput, de gól nem született. A döntetlen leginkább egyik csapatnak sem jó, de az Athletic mégis csak jobban örülhet. Ezzel a döntetlennel a Real visszacsúszik a 4. helyre a tabellán, pontszámban pedig utolérte őket a Sevilla. A Bilbao az Eibarral holtversenyben a 15.

https://www.youtube.com/watch?v=-eJRsTuMJxs

Athletic Bilbao – Real Madrid 0-0 (0-0)
Helyszín: San Mames (Bilbao) Vezette: Mateu Lahoz
Gólszerzők:
Sárga lap: de Marcos, Etxeita, ill. Sergio Ramos (2), Casemiro, Carvajal, Cristiano Ronaldo
Kiállítás:  – ill. Sergio Ramos

Athletic Bilbao: Kepa Arrizabalaga – Balenziaga, Nunez, Etxeita, de Marcos (Lekue) – Rico, Iturraspe (San Jose) – Susaeta, Raul Garcia, Inaki Williams (Cordoba) – Aduriz. Vezetőedző: Ziganda.

Real Madrid: Keylor Navas – Marcelo, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Kroos, Casemiro, Modric – Isco (Kovacic) – Cristiano Ronaldo, Benzema (Mayoral). Vezetőedző: Zidane.

A forduló eddigi eredményei:

Malaga – Levante 0-0
Barcelona – Celta Vigo 2-2
Atletico Madrid – Real Sociedad 2-1
Sevilla – Deportivo La Coruna 2-0

Baranyai Balázs