Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spalletti: “Több játékosomnak még hozzá kell szoknia, hogy az első helyekért küzdünk.”

Mint közismert, 0-0-s döntetlennel ért véget a szombat esti Juventus-Inter rangadó, így megmaradt a két csapat közötti kétpontos különbség. A mérkőzés után a vezetőedzők a következőképpen értékelték a látottakat.

Soccer: Serie A;  Juventus - Inter

(forrás: ansa.it)

Massimiliano Allegri: “Gratulálnom kell a játékosaimnak, nagyszerűen játszottak, az Internek egy lövése sem volt, nekünk viszont csak a gól hiányzott. Nem volt könnyű meccs, az Inter nagyon jó és egységes csapat.” A némi meglepetésre csak a kispadról beszálló Dybaláról: “Mindig azt mondom, hogy az játszik, aki a legjobb formában van. A fociban nem elég a technikai képztettség, fizikailag is a topon kell lenni.” A lecserélésekor nem túl boldog Miralem Pjanicról: “Hogy mérges lett volna, amikor lecseréltem? Az igazat megvallva, ö kérte, hogy hozzam le egy kisebb sérülés miatt, talán emiatt volt bosszús.”

pjanic

(forrás: skycalcio.it)

Luciano Spalletti: “Voltak helyzetek, amikor túl könnyen veszítettük el a labdát, jobban kellett volna bíznunk a képességeinkben. Összességében elégedettnek kell, hogy legyek, hiszen nem rossz eredmény Torinóból egy ponttal, kapott gól nélkül távozni. Három nehéz év áll a csapat mögött, több játékosomnak még hozzá kell szoknia, hogy az első helyekért küzdünk.” Nem teljesít eddig rosszul az Inter a közvetlen riválisok otthonában (0-0 Nápolyban és Torinóban, 3-1-es győzelem a Roma ellen): “Látatlanban nem írtam volna alá ezt az eredménysort, hiszen mindig nyerni akarunk. Jogos lenne viszont feltenni a kérdést, hogy ez miért nem sikerült?” A Giorgio Chiellinivel való félidei összeszólalkozásáról: “Annyit láttam, hogy Giorgio megindul a bíró felé, azt hittem reklamálni akar valami miatt. Én hibáztam, hiszen a játékvezető is megerősítette, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó.”

chiellini_spalletti

(forrás: skycalcio.it)

(zp)