Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
Szinte a semmiből jött a hír, miszerint a Southampton holland hátvédje, Virgil van Dijk elhagyja a klubot, és a téli átigazolási szezonban a szintén Premier League-ben szereplő Liverpoolba igazol.
Forrás: liverpool.com
A Liverpool FC hivatalosan is bejelentette, hogy 2018. január 1-jétől Virgil van Dijk már náluk folytatja a pályafutását. Ma már beszámoltunk róla, hogy a 26 éves holland hátvéd értékét a Southampton 70 millió fontért válna csak ma játékosától, a Liverpool viszont a hivatalos bejelentéskor nem közölte az igazolás összegét, viszont az angol sportsajtó szerint rekordnak számító 85 millió euróért vásárolták meg a Southampton csapatától. A legdrágább védő játékos eddig Benjamin Mendy volt, aki 57,5 millió euróért került a Manchester Cityhez a Tottenhamtól.
Van Dijk 2013-ban a holland FC Griningen csapatától igazolt a Celtichez 3 millió euróért, majd 2015-ben a Southamptonhoz 16 millió euró ellenében, ahol 80 mérkőzésen lépett pályára, és 7 gólt jegyzett.
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…