Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool sztárja lett Afrika legjobbja

Tegnap este az afrikai labdarúgó-szövetség, vagy rövid nevén CAF kihirdette, hogy 2017 legjobb játékosa a kontinensen nem volt más, mint Mohamed Salah.

salah

Nem sok kétség fért a Liverpool sztárjának sikeréhez, akit már több szövetség, médium is már megnevezett, mint a legjobban teljesítő játékos Afrikából. Salah sikerének kétségességét mi sem vitathatjuk. Az egyiptomi támadó hatalmas fejlődésen ment keresztül a 2017-es esztendő során.

Ugyan Salah már a Romában is fontos játékosnak számított, az áttörés azután következett be, hogy a Liverpool kifizetett érte majdnem 38 millió fontot. A mostani idényben már 29 találkozón lépett pályára, ettől az adattól pedig alig marad el a góljainak a száma: 23!

A „Vörösök” mezében „elkövetett” remeklése mellett pedig hosszú-hosszú évek után kilőtte Egyiptomot az aktuális Világbajnokságra.

A 25 éves Salah 34 év után az első egyiptomi, akit a CAF Afrika legjobbjának választott meg.

A szavazás második helyén Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), a harmadik helyén pedig Sadio Mané (szenegáli, Liverpool) végzett.

Balogh József