Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolás: Kövesdről vissza a Videotonhoz

Nem mindennapi körforgás alakult ki a sereghajtó Mezőkövesd és a Videoton között. Kapusfronton cserélt a két csapat.

16058_Ed39Nu25FX

Viszatérhet Székesfehérvárra Tomás Tujvel. – fotó: vidi.hu

Aligha gondolta bárki, hogy a bajnokságban alapembernek számító Tomás Tujvel visszatérhet Székesfehérvárra. Pedig így történik. A Videoton vasárnap este jelentette be, hogy az eddigi második számú kapus, Horváth Tamás távozik, és Mezőkövesdre szerződik, hétfőn este szinte a semmiből érkezett az információ, hogy Tomás Tujvel pedig a fehérváriak labdarúgója lesz. A szlovák cerberus korábban már védett a piros-kékeknél, mielőtt érkezett Juan Calatayud, aki kiszorította Tujvelt. Ezt követően a szlovák kapus előbb Kecskemétre, majd Dunaszerdahelyre került kölcsönbe, míg végül Mezőkövesdre. Horváth éppen ebben az időszakban igazolt a fehérváriakhoz, s lett a spanyol tartalékja – éppen Mezőkövesdről érkezve – majd egy röpke felcsúti kitérőt követően végleg eligazol, s visszatér Mezőkövesdre.

Érdekes körforgás tehát a két együttes között. Alighanem Horváth ismét elsőszámú kapus lesz a matyóföldieknél, míg a szerződése értelmében Tujvel átigazolásáról egyezkedik a két klub. Igaz, nem lesz egyszerű dolga a szlováknak, merthogy Kovácsik Ádám kirobbanthatatlannak tetszik a kétszeres bajnok kapujából.

Még egy érdekesség: Tujvel éppen a Videoton ellen védett utoljára a Mezőkövesdben, amikor is 4-0-ra nyertek a fehérváriak.

~GS~