Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Bayern is beszáll a Liverpool játékosáért folytatott versenybe

Brit sajtóorgánumok szerint a Bayern München újra a soraiban tudná korábbi, jelenleg a Liverpoolban futballozó középpályását, Emre Can-t. A német válogatott játékost azonban más klubok is szívesen szerződtetnék.

can

Jó döntés lenne újra Bayern mezt húznia?

A DailyMail szelőztette meg a mai nap folyamán, hogy a Juventus és a Manchester City mellett a Bayern is beállt Emre Can kérőinek a sorába.

A 24 esztendős német válogatott játékost a nyáron körbeudvarolta a Juventus, akkor azonban maradt a Liverpoolnál. Szerződést viszont nem hosszabbított, így a szezon végeztével ingyen távozhatna, most télen pedig a piaci értéke alatt tudná értékesíteni a játékost angol együttese.

Minden bizonnyal az utóbbi opció fog megvalósulni, viszont egyelőre kérdéses, hogy hol fog kikötni Can.

Decemberben már-már biztos volt, hogy Torino zebracsíkos felébe veszi az irányt. Azóta viszont felerősödött a kiváló formát mutató Manchester City érdeklődése is, s most bekapcsolódott a bajor sztárcsapat is.

A Bőrnadrágosok játékos politikája azt mutatja mostanság, hogy fiatal vagy jó korban lévő, de nem tapasztalatlan német játékosokra kell építkezni. Ebbe a sorba beleillik a nyáron megszerzett Niklas Süle és Sebastian Rudy, valamint a napokban leigazolt Leon Goretzka is. Ebbe a mintába abszolút stimmelne Emre Can szerződtetése is.

Mellesleg Can számára a bajor közeg nem lenne ismeretlen, hiszen Bayern nevelés. Tagja volt a 2013-ban triplázó csapatnak is, viszont sok lehetőséget nem kapott. A 2013/14-es szezonban a Leverkusen játékosa volt, majd 2014 nyarán csatlakozott a Liverpoolhoz, ahol egy kiváló védekező középpályás vált belőle.

Korábbi klubja viszont most is hemzseg a jobbnál jobb középpályásoktól, csakhogy néhány példát említsünk: Javi Martínez, Arturo Vidal, Sebastian Rudy, Corentin Tolisso.

Vajon megérné Can számára egy ilyen veretes névsor mellé csatlakozni vagy inkább a Juventust, esetleg a Manchester Cityt kellene, hogy válassza?

Szerző: Báló Bence