Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy kimaradók és meglepetésemberek – Íme Georges Leekens kerete!

A vártaknak megfelelően ma délután került kihirdetésre a magyar válogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Georges Leekens kerete. A “Szerethető” március 23-án Kazahsztán, míg 27-én Skócia nemzeti tizenegyét fogadja a Groupama Arenában…

leekens-1024x630

 

Hatalmas meglepetésre ott van a keretben a tegnap csapata El-mérkőzésén súlyos sérülést szenvedő Kádár Tamás, valamint a szintén sérülésből regenerálódó Pintér Ádám és Kleinheisler László, míg kimaradt az idei szezon egyetlen magyar BL-szereplője, Sallai Roland, a Vasas kulcsembere, Berecz Zsombor, valamint a horvát csapatánál parádésan bemutatkozó Gyurcsó Ádám. Szintén otthonról követheti a mérkőzéseket Varga József és Korcsmár Zsolt, akik az utóbbi napokban szedtek össze kisebb-nagyobb sérülést.

Ugyan sérülések és kisebb problémák befolyásolták a keret összeállítását, azonban arra törekedtünk, hogy kiegyensúlyozott kerettel készüljünk erre a két mérkőzésre – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Georges Leekens. Az is befolyásoló tényező volt, hogy az U21-es válogatott fontos mérkőzéseket játszik az A-válogatottal egy időben, így abból a korosztályból végül nem hívtam meg senkit az első csapat mostani keretébe.  Természetesen mindegyik sérültünk kiesése komoly gondot jelent, de Kádár Tamás sérülése különösen szomorú, hiszen az utolsó pillanatban történt, ráadásul ő igazi vezéregyénisége a nemzeti csapatnak. A sérülése ellenére csatlakozni fog hozzánk, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy pontos diagnózisunk legyen a sérülés mértékéről és a lehető legjobb tudásunk szerint, az elérhető legjobb kezelésekkel segítsük őt a felépülésben. Ahogy azt korábban is mondtam, a mostani két mérkőzés a szeptemberre történő felkészülés első állomása, így akik most esetleg nem fértek be a szűk keretbe, azok közül könnyen lehet, hogy a júniusi mérkőzésre fogok meghívni játékost, de ugyanakkor az U21-es korosztály előtt sincs zárva az ajtó, ha kiérdemlik az A-válogatott meghívóját. Akik pedig már most velünk lesznek, remélem, hogy elszántan és harcra készen érkeznek meg Telkibe vasárnap. Szükségük lesz az elszántságra, mert kemény munka vár ránk.”

A válogatott kerete:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Csenpien), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (AS Nancy Lorraine), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Otigba Kenneth (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC)

Középpályások: Elek Ákos (Kajrat Almati), Kleinheisler László (Asztana FK), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Pátkai Máté (Videoton FC), Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (New England Revolution), Nikolics Nemanja (Chicago Fire), Stieber Zoltán (DC United), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Ugrai Roland (DVTK), Varga Roland (Ferencváros)

Írta: Wernigg Márton