Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Icardi mesternégyessel végezte ki a Sampdoriát – videóval

Az olasz bajnokság 29. fordulójának vasárnapi nyitómeccsén a Sampdoria az Inter fogadta. A genovai csapat minden bizonnyal nem ilyen mérkőzésre számított, hiszen a milánóiak gáláztak, Icardi ráadásul négy góllal járult hozzá a győzelemhez. Ezzel az Inter feljött a tabella negyedik helyére. 

20180318fbl-horizontal-inter-sampdoria1

Forrás: AFP

Már a mérkőzés elején hatalmas fölényben játszott az Inter, és csak idő kérdése volt az első gól megszerzése. A 23. percben Joao Cancelo végezhetett el szögletet, amit kapura is csavart, de csak a kapufát találta el. A 26. percben már ez sem állíthatta meg az Intert, hiszen megszerezték a vezetést.  Joao Cancelo tökéletes labdával találta meg Ivan Perisicet aki egy fejessel a kapu jobb oldalába talált. Négy perccel később Edgar Barreto szabálytalankodott a tizenhatoson belül Rafinha ellen, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt az Internek. Mauro Icardi állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a lehetőséget. Egy perc sem telt el, amikor Icardi már a második találatát szerezte a mérkőzésen. Perisic szerette volna középre tenni a labdát, amit Silvestre még blokkolni tudott, a játékszer viszont Icardi elé pattant, aki háttal a kapunak és sarokkal talált a hálóba a kapus mellett. A 41. percben a Sampdoria is összehozott egy helyzetet, amikor Duvan Zapata egy beadás után fejesével a jobb kapufát találta el. A 44. percben azonban az Inter szerezte meg a negyedik gólját. Rafinha próbálkozott először sarokkal, de ezt Emiliano Viviano remek reflexszel védte, a kipattanó azonban Icardi elé került, aki kilőtte a jobb felső sarkot. Ezzel zárult a félidő.

A második játékrészben is az Inter dominált, és az 51. percben megrúgták a csapat ötödik gólját, Icardi pedig negyedszer talált be. Egy kontra végén az argentin csatárhoz került a labda, aki éles szögből próbálkozott, lövése viszont megpattant a Sampdoria védőjén, és így jutott a labda a hálóba. A vedégek továbbra is folyamatosan támadták, ám nagyobb helyzetet nem tudtak, vagy nem akartak már kialakítani. A Sampdoriának esélye sem volt, ziccerbe sem tudtak kerülni, így a lefújásig nem változott meg az eredmény.

Sampdoria – Inter: 0-5 (0-4)
Helyszín: Luigi Ferraris stadion (Genova) Vezette: Paolo Tagliavento
Gólszerzők: ill. Perisic (26.), Icardi (30. – büntetőből, 31. 44. 51.)
Sárga lap: Ramirez (37.), Caprari (53.) ill. Rafinha (77.)
Kiállítás: – ill. –

Sampdoria: Viviano, Bereszynszki (Verre, 33.), Silvestre, Ferrari, Murru, Barreto (Regini, 54.), Torreira, Praet, Ramirez (Caprari, 50.), Quagliarella, Zapata. Vezetőedző: Marco Giampolo

Inter: Handanovic, Joao Cancelo, Skriniar, Miranda, D’Ambrosio, Brozovic, Gagliardini, Candreva (Vecino, 78.), Rafinha (Valero, 80.), Perisic, Icardi (Eder, 66.). Vezetőedző: Luciano Spaletti