Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futballvilág: “Guardiola azt hiszi, mindent tud!”

Pep Guardiolát lehet szeretni, és persze nem szeretni, de kétségkívül kivételes edző. Bár utóbbival szembe megy az a vélemény, amit legújabban fogalmaztak meg a Man. City trénerével kapcsolatban.

(Kép: goal.com)

Guardioláról ráadásul egy korább munkatárs, nevezetesen a Bayern München egykori csapatorvosa, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahr beszélt eléggé kritikusan.

“Nem a játékosok felépülése volt a lényeg, hanem az, hogy ne legyenek fájdalmaik. Ez az egész szembe ment az én filozófiámmal, hiszen így már egyáltalán nem a gyógyításé a főszerep. Alábecsült engem, és azt akarta, hogy úgy viselkedjek, minz egy parancsnok, aki csak utasításokat ad.” – Kezdte a Németországban igen nagy népszerűségnek örvendő orvos a német ZDF-nek,, akinek egyébként azért kellett távoznia a Bayerntől, mert szembe ment Guardiola szemléletével.

“Túlértékeli magát. Azt hiszi, hogy ő mindent jobban tud, mint a körülötte lévők. Velem azonban az emberére talált, hiszen a klubnál nagy megbecsülésnek örvendtem, így Guardiola minden egyes alkalmat megragadott, hogy engem valahogy eltávolítson.” – Tette még hozzá Müller -Wohlfahrt.

Érdekesség, hogy a Bayern orvosa nem először kritizálja Guardiolát, akit önéletrajzi könyvében jóval korábban (Seeing with your Hands: My Life and my Medicine – a szerk.) a következőképpen említett: “Azt hiszem Pep Guardiola az a személy, akinek nagyon kevés önbizalma van, ám mindent megtesz azért, hogy ezt titkolja. Ennek következtében állandóan félelemben él. Fél a vereségektől, de attól is, hogy elveszíti a tekintélyét, és kicsúszik az irányítás a kezei közül.”