Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megint csodát tett a WBA, de ez is kevés lesz – videó

A múlt heti, a szezon egyik legnagyobb meglepetést hozó meccsén a West Bromwich Albion együttese teljesen váratlanul verte meg a Manchester Unitedet. A tökutolsó birminghamiek ismét az esélytelenek nyugalmával léphettek pályára, ma éppen a Liverpool ellenében.

salah002

Premier League – 35. forduló
Csak minimálisan volt tartalékosnak nevezhető a Liverpool együttese, amely lényegében már a jövő heti, AS Roma elleni hazai Bajnokok Ligája elődöntőre készül. Jürgen Klopp csapata természetesen még így is a mai meccs toronymagas esélyese volt. Ennek megfelelően a „Vörösök” gyorsan előnybe is kerültek. Szezonbeli első gólját szerezte Danny Ings, már a 4. percben. Nos, ez egy 25 esztendős csatártól elég halvány teljesítmény.

Az első félidőt meggyőző fölénnyel dominálta végig a ’Pool, majd a folytatásban sem változott sokat eleinte a játék képe. Sőt, a 72. minutumban már minden eldőlni látszott. Mohamed Salah 31. bajnoki gólját lőtte idén. Azonban nemhogy Ings, még az egyiptomi szupersztár sem lett nyerőember.

Előbb Jake Livermore köszönt be, majd José Rondon értékesítette a veterán Chris Brunt passzát. A csodaszámba menő egyenlítés azonban még így is kevés lesz jó eséllyel a bennmaradásért folytatott harcban. A Swansea és a Crystal Palace meccseinek alakulása folytán akár már holnap este is hivatalosan búcsúzhat a „Magpies” a Premier League-től.

West Bromwich Albion – Liverpool 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Livermore (79. perc), Rondon (88.), ill. Ings (4.), Salah (72.)

A meccs góljai:

https://www.youtube.com/watch?v=KXDQxf6Imkw

Balogh József