Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: “Salah? Itt van Cengiz Ünder!”

Van aki a Premier League ‘Év-játékosának’ nemrég megválasztott Mohamed Salah-ot nem hiányolja Rómában a Liverpool elleni Bajnokok Ligája elődöntő előtt. Ő Eusebio Di Francesco, a “farkasok” vezetőedzője.

(Kép: as.com)

Persze meg lehet érteni a római vezetőedzőt, aki ráadásul nem is dolgozott együtt Salah-val, hiszen Di Francesco nyári érkezése előtt az AS Roma már eladta az egyiptomit a Liverpoolnak.

“Az én filozófiám az, hogy tovább kell lépni. Salah már nem a Roma játékosa, nincs velünk, de itt van helyette Cengiz Ünder, aki egy fiatal és roppant tehetséges játékos.” – Így az olaszok vezetőedzője a meccs előtti sajtótájékoztatóján. “Nem készülünk úgy, hogy csak is Salah-ra figyelünk, hiszen figyelnünk kell az összes igazán veszélyes játékosukra. Ezek közé tartozik Salah is.” – Ezzel le is zárta Di Francesco a Mohamed Salah-val kapcsolatos mondandóját.

A 48 esztendős szakember inkább a Bl-elődöntő és az ellenfél kapcsán elmélkedett hosszabban. “Először is hangsúlyozzuk ki, hogy hiába játszottunk jól a hétvégén, ez a Bajnokok Ligája, és a Liverpoolt össze se lehet hasonlítani legutóbbi ellenfelünkkel. A Liverpool egy nagy csapat, az az együttes, amely a legtöbbet passzolt előre idén a bajnokok Ligájában. Nem az az együttes, amely hátra dől, és várja a lehetőségeit. Roppant mód támadó szellemben futballoznak, és minden képességük megvan ahhoz, hogy villámgyorsan felérjenek az ellenfél kapujához. Maximálisan igazolták, hogy jogosan vannak itt az elődöntőben.” – Kezdedd bele gondolatmenetébe Di Francesco, aki szerint nem kérdés, legalább hasonló csapategységre és mentalitásra lesz szükségük, mint a Barca elleni visszavágón.

“Azért vagyunk itt, hogy a saját játékunkat játsszuk, a saját stílusunkban úgy, hogy közben megtaláljuk a Liverpool gyengeségeit is. Korábban megmutattuk, hogy mentálisan sokat fejlődtünk, ugyan erre lesz szükségünk kedd este is!” – Tette még hozzá a rómaiak trénere.