Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: “Ez egy hihetetlen utazás a számomra!”

A Liverpool játékosaival érthetően madarat lehetett fogatni azok után, hogy a csapat az AS Roma elleni visszavágót átvészelte. Így volt ezzel a “vörösök” balhátvédje, Andrew Robertson is.

(Kép: liverpoolfc.com)

A 24 esztendős skót játékos példaképp, ‘felejthetetlen estéről’ és ‘hihetetlen utazásról’ is beszélt a találkozót követően, és hát a saját szemszögéből nézve kétségkívül, igazat is tudunk neki adni.

“Az első pillanattól kezdve, ez egy hihetetlen utazás a számomra! Amikor ide igazoltam (2017 nyara a Hull City-től -a szerk.) csak álmodni mertem ilyen estékről! Most pedig itt vagyok a kellős közepén! Egyszerűen felfoghatatlan!” – Idézi Robertsont a “vörösök” honlapja, aki kapcsán azért jegyezzük meg, hogy korántsem számított a Liverpool alapemberének, egészen Alberto Moreno decemberi sérüléséig. A nehézkes kezdés után aztán a skót az új évben bejátszotta magát Jürgen Klopp kezdőcsapatába.

“A párharc első felvonását sosem feledem el! Van még néhány meccsünk a döntő előtt, de már alig várjuk, hogy pályára léphessünk Kijevben. Csak remélem, hogy részese lehetek annak a találkozónak is!” – Folytatta a balhátvéd, majd kitért az AS Roma ellen párharcra is.

“Otthon roppant bátrak voltunk, sajnáltuk, hogy két gólt is kaptunk, hiszen mindkettő előtt hibáztunk. Úgy jöttünk a visszavágóra, hogy meg fogjuk csinálni! Nehéz volt ellenük játszani, hiszen volt, hogy négyen vagy öten voltak elől. Kimondottan kellemetlen így védekezni, különösen ha van egy olyan játékos, mint Edin Dzeko, aki nem csak fizikálisan erős, de technikás is. Az is igaz, hogy egy olyan csapat ellen, akinek nincs semmilyen veszítenivalója, roppant nehéz futballozni. A Roma pont ilyen volt a visszavágón! Tudták, hogy csak a győzelem elfogadható, és ehhez gólokat kell rúgniuk. Nehéz feladatunk volt, de szerencsére megbirkóztunk ezzel. Amikor pedig jött a hármas sípszó hihetetlen érzés fogott el bennünket!” – Így Robertson, aki szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy megérdemelték a döntőbe jutást, annak az ominózus kijevi napnak pedig minden pillanatát ki szeretnék majd élvezni a szurkolókkal együtt.