Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Heynckes: „Én vagyok a főnök…”

Tegnap délután a Bundesliga 33. fordulójában a Bayern München a Köln otthonában vendégszerepelt, ahonnan Jupp Heynckes fiai, ha nem is zökkenőmentesen, de elhozták a három pontot. A találkozó azonban nem csak a 3-1-es bajor sikerről maradt emlékezetes, hanem Lewandowski lecserélése utáni reakciójáról is.

lewaheyn

A találkozó után megbeszélték a történteket. (kép: twitter.com)

A találkozó 77. percében Heynckes úgy döntött, hogy lekapja a pályáról az addig egy gólt szerző Robert Lewandowski-t és a télen igazolt Sandro Wagner-t küldi a helyére. A csere a megszokott módon lezajlott, majd Lewandowski kissé tiszteletlenül viselkedett, hiszen nem fogott kezet mesterével, Heynckes-el. Az eset természetesen a tréner részéről nem maradt kommentár nélkül, aki a mérkőzés után a következőt nyilatkozta.

„Én is tudom, hiszen csatár voltam, hogy mi támadók önzőek vagyunk és csak a saját gólarányunkra tudunk gondolni. A csere pillanatában nem tudtam vidáman reagálni a szituációra, mert én vagyok a főnök és senki más.”

A 72 esztendős tréner magával a játékossal is elbeszélgetett a történtek után.

„A meccs után négyszemközt beszélgettünk egy kicsit. Lewy megosztotta velem, hogy csalódott volt, hiszen meg szerette volna lőni a 30. gólját a Bundesliga-ban. Én ezt megértettem, de elmondtam neki, hogy nem csak tizenegy játékosból áll a csapat és a cserekét én határozom meg. Sandro Wagner is megérdemelte, hogy a pályán töltsön egy kis időt, hiszen remekül illeszkedett be hozzánk. Lewy ezt tudomásul vette és lényegében már el is felejtettük a történteket.”