Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Guardiola segítője lesz az új edző, mutatjuk, mire számíthatunk tőle

A hírek szerint napokon belül bejelenthetik az Arsenal új menedzserét, aki nem lesz más, mint Pep Guardiola eddigi segítője, egyben pedig az Ágyúsok korábbi játékosa: Mikel Arteta. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni róla.

Kép: City Watch

Kép: City Watch

Miután bejelentették, hogy Arsene Wenger 22 év után elhagyja az Arsenalt, megkezdődtek a találgatások, hogy kik a legnagyobb esélyesek az ő pótlására. Annak idején mi is megpróbáltuk összefoglalni, hogy kik közül kerülhet ki a befutó – Arteta neve egyébként már akkor is felmerült -, de akkor még finoman szólva nem a baszk fiatalembernek állt a zászló. 2016-ban vonult vissza a profi futballtól, azóta Guardiola segítőjeként dolgozott a Manchester City-nél – tehát konkrétan semennyi vezetőedzői tapasztalata sincs, nem is csoda, hogy inkább Luis Enriquét, vagy másokat tartottak esélyesnek erre a pozícióra. Az Arsenal vezetői aztán elkezdtek tárgyalni, felmérték a jelölteket és egyre inkább kitűnt két ember: Arteta, valamint Allegri. Utóbbi állítólag azért maradt alul a versenyfutásban, mert nagyobb kontrollt szeretne a csapat fölött, különös tekintettel az átigazolásokra – ezt azonban Londonban nem akarták megadni neki. Arteta azonban örömmel vállalná a csapat irányítását, ami egyre inkább úgy néz ki, meg is adatik majd neki.

Amikor picit föntebb azt írtuk, hogy gyakorlatilag semmi vezetőedzői rutinja sincs, akkor kicsit hazudtunk: az angol sajtót bejárta az a sztori, amiben kiderült, Arteta irányította már a City-t, méghozzá épp az Arsenal ellen. 2016 decemberében jártunk éppen, amikor Guardiola és a City is hullámvölgybe került kissé. A média, a kamerák nagyítóval figyelték Pep minden mozzanatát, a katalán tréner pedig akkor úgy döntött, egy meccsre átadja az irányítást a jobbkezének és ő inkább hátrébb lép egyet. Arteta dolgát nehezítették sérülések, így nem volt nagy variációs lehetősége, ám kisebb-nagyobb változásokat így is eszközölt. De Bruyne-t kivezényelte a pálya balszélére, Sanét átküldte jobbra, középen pedig Sterling rohamozott. A középpályán pedig feltűnhet esetleg Yaya Toure neve, akit sokszor nélkülözött Guardiola, Arteta viszont kezdőként számított rá. Az első félidő aztán nem épp úgy sült el, ahogy a baszk tréner tervezte: Walcott találatával már az 5. percben vezetett az Arsenal, erre a gólra pedig csak a második félidőben tudott érdemben reagálni a világoskék csapat. Sané és Sterling megfordították a meccset, így 2-1-re végül a Manchester City nyert.

Felmerülhet a kérdés: hogyan került oda Guardiola mellé Arteta, minek az okán merült fel az ő neve Manchesterben? Nos, a válasz nagyon egyszerű. Arteta a Barcelona neveltje, nevelőklubjában pedig épp egy bizonyos Guardiola cseréje volt – többek között ezért sem tudott igazán befutni a gránátvörös-kékeknél. Pedig a játékuk, a filozófiájuk sokban hasonlított, ráadásul kimondottan jó barátok is voltak – illetve azok is mind a mai napig. Az alapok tehát megegyeznek, mind a ketten a Cruyff-féle iskolát vallják, a labda birtoklására alapoznak és természetesen az attraktív támadójátékra helyezik a hangsúlyt. Jó kapcsolatuk megmaradt az évek során: 11 évig elkerülték egymást, más-más klubokban dolgoztak, ám végül 2016-ban úgy alakult, hogy ismét összeállhatott a nagy páros. Arteta a pályafutása végeztével Németország felé vette az irányt, ahol a Bayern München edzéseit, valamint meccseit látogatta. Fizetett, hogy láthassa, kielemezhesse Pep csapatát – nem sokkal később pedig jött az a lehetőség Angliában, amire már nem tudott és nem is lehetett nemet mondani. Guardiolának épp kellett egy szárnysegéd, ő pedig ment is – ennél jobb helyre egy kezdő edző nem is nagyon kerülhetett volna.

Arteta és Cazorla még játékosként, az Arsenal melegítőjében. / Kép: The Independent

Arteta és Cazorla még játékosként, az Arsenal melegítőjében. / Kép: The Independent

Talán mondani sem kell, de nagyon hasznosan töltötte el az utóbbi két szezont Arteta és rengeteget is tanult ez idő alatt. Nem csak az edzősködésre kell itt most gondolni. Persze, látta Guardiolát munka közben, ellesett nyilván egy csomó mindent, viszont akadnak dolgok, amiket pont hogy neki kellett intéznie, mert Pep nem ért rá. Ide tartozik az ellenfelek feltérképezése is, amiben Arteta remek munkát végzett. Kevesen ismerik nála jobban a Premier League csapatait – többek között ez volt az egyik legfőbb indok vele kapcsolatban az Arsenalnál. Volt azonban más terület is, amiben kitűnt: a kommunikáció. Ő tartotta a kapcsolatot a játékosokkal és úgy tudta felkészíteni őket, hogy közben kitűnő viszonyt ápolt mindenkivel. Neki kellett a legapróbb részletekig elmagyaráznia  Delph-nek a szélsővédő-középpályás hibrid szerepkör rejtelmeit, valamint a belső védőkkel is főleg ő foglalkozott. Pontosan elmagyarázta nekik, hogy mikor, hová kell pozícionálniuk magukat a pályán, hogyan irányítsák a testüket labdaátvételkor stb. Később Guardiola ki is emelte, hogy például Sterling nagyon sokat fejlődött az Artetával eltöltött plusz edzésóráknak köszönhetően.

Arteta nagyon közel állt a játékosokhoz, közkedvelt volt az öltözőben. Ha valaki mondjuk sérülés miatt hiányzott, fogta magát és maga is beállt játszani, hogy meglegyen a létszám. Emellett pedig remek tippekkel látta el Guardiolát: a meccs előtti bemelegítés során gondosan figyelte a játékosokat és kiszúrta, kivel mi a helyzet. Az információkat aztán hamar meg is osztotta “főnövével” és így tudni lehetett, ki van igazán jó formában, kitől mi várható. “Professzorként” tekintenek rá, a Goal.com-on megjelent cikk pedig manchesteri forrásokra hivatkozva azt állítja: a City-nél senki sem kételkedik abban, hogy megállná a helyét, szerintük egyértelműen készen áll a munkára a legmagasabb szinten. Guardiola kijelentette, nem gördít akadályokat a távozása elé: “Ha úgy dönt, hogy megy, mert van ez az ajánlata, opciója, akkor nem fogom azt mondani, hogy nem mehet. A legjobbat akarom a barátaimnak és ő is közéjük tartozik. Ha úgy dönt hogy megy, szomorú leszek, de megértem majd a döntését, mert ez az ő karrierje, az ő élete, az ő családja.” – idézte Guardiola szavait a The Guardian.

Ami pedig a további híreket illeti: Angliában már azt is tudni vélik az újságírók, hogy a sérülésekkel bajlódó Santi Cazorla szerepet kaphat majd Arteta stábjában. A spanyol támadó amolyan játékos-edzőként segítheti majd a korábbi bajtársát – hasonló ez, mint amilyen Michael Carrick-é volt a Manchester Unitednél. A kirakós darabkái tehát szép lassan kezdenek összeállni, a hivatalos bejelentés pedig egyre közelebbinek tűnik. Ami most még csak sajtóhír, az hamarosan hivatalos lehet: vagyis Mikel Arteta veheti majd át Wenger helyét az Arsenal padján. Vajon mit szólnak majd ehhez a szurkolók?