Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi liverpooli tehetség lehet Gerrard első igazolása a Rangersnél – sajtóhír

A skót rekordbajnok, Rangers FC irányítását június 1-től, azaz két nap múlva a liverpooli legenda, Steven Gerrard veszi át. Az angol tréner természetesen változtatna a keret összetételén, amelybe egy korábban a Liverpoolnál is megforduló játékos érkezhet.

yesil

Komoly csapatnál kaphatja meg a lehetőséget az ex-liverpooli. (kép: 101greatgoals.com)

Samed Yesil neve bizonyára csak a legvérmesebb liverpooli fanatikusok számára mondhat valamit. A 24 esztendős német csatár még 2012-ben került „A Vörösökhöz”, ahol nagyon nagy ígéretnek számított. Az angol klubnál azonban nem tudott kiteljesedni, mivel kétszer is keresztszalag szakadást szenvedett.

A szigetországi kevésbé sikeres karrierje alatt szerepelt a svájci Luzern csapatában, kölcsönben, ahol szintén nem tudott maradandót alkotni, majd 2016. július 1-én szabadúszóvá vált. Yesil több, mint fél évig nem talált magának csapatot, végül 2017. januárjának a közepén a görög Panionios Athens együtteséhez szerződött, ahol jelenleg is játszik.

A helléneknél leginkább csereként számoltak vele, de legalább játéklehetőséghez jutott felnőtt szinten, azonban most új lehetőség kínálkozhat előtte. A hitc.com beszámolója szerint a skót Rangers szívesen szerződtetné a korábbi német U19-es válogatott csatárt, ahol korábbi liverpooli ismerősével, Steven Gerrardal dolgozhatna együtt.

A korábban a Leverkusen utánpótlásában is megforduló labdarúgó piaci értékét mindössze 700 ezer euróra teszi a transfermarkt.de, ebből kifolyólag a Rangers vezetőségének nem nagyon kellene mélyen a zsebébe nyúlnia, ha tényleg komolyan gondolja Yesil szerződtetését.