Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: sima francia siker az írek ellen – videóval

A világbajnokságra készülő francia válogatott a dánok elleni pótselejtezőn elbukó ír nemzeti csapatot fogadta a párizsi Stade de France-ban barátságos mérkőzésen.

giroud

(Fotó: Equipe de France / Twitter)

Didier Deschamps kissé tartalékosan küldte pályára övéit a zuhogó esőben, a biztosnak tűnő alapemberek közül Llorris, Varane, Kanté, Pogba és Griezmann sem volt a kezdőcsapat tagja. (Igaz, utóbbi kettő csereként játszott egy keveset.)

A pályára lépők viszont nagyon is motiváltak is voltak, a legnagyobb veszélyt az első félidőben Kylian Mbappé jelentette a vendégek kapujára. A legközelebb a gólszerzéshez azonban Tolisso járt, a Bayern középpályása a 36 percben trafálta telibe 18 méterről a kapufát. A 40. percben aztán Giroud törte meg a jeget, fejesét még bravúrral védte Doyle, ám a kipattanót másodjára nagy nehezen bekotorta a francia center. Giroudnak egyébként ez volt a 31. találata a válogatottban, amivel utolérte Zidane-t, összesítésben negyedik az örökranglistán. (A dobogó sincs messze, David Trezeguet három góllal előzi meg.)

Négy percre rá pedig Fekir is beköszönt, igaz, ebben a gólban Doyle is alaposan benne volt, csúnyán bevédte a Lyon szélsőjének messze nem védhetetlen tekerését.

A gallok a második félidőben is többször kapujuk elé szegezték az íreket, akiknél jóformán alig volt a labda, több gól azonban nem született a találkozón. Tegyük hozzá, nem is volt egyszerű dolguk a futballistáknak, a mérkőzés végére már időnként megállt a labda a vízben, a hosszabbítás utolsó percében csak a pályaviszonyok gátolták meg Giroud-t abban, hogy helyzetbe kerüljön Dembele passzából.

A világbajnokság előtt még az olaszokkal (június 1, Nizza) és az amerikaiakkal (június 9., Lyon) is megmérkőznek Deschamps tanítványai.

A franciák Ausztrália, Peru és Dánia legjobbjaival találkoznak majd a június 14-én kezdődő torna csoportkörében. Világbajnoki keretüket ide kattintva tekinthetitek meg!

https://www.youtube.com/watch?v=h-2rZfxtb0U

Franciaország – Írország 2-0 (2-0)
Helyszín: Párizs, Stade de France, vezette: Kabakov (bolgár)
Gólszerzők: Giroud (40.), Fekir (44.) ill.:
Sárga lap: ill.: McClean (21.)
Kiállítva: –

Franciaország: Mandanda – Sidibe (Pavard 83.), Rami, Umtiti (Kimpembe 64.), Mendy (Lucas 63.) – Tolisso (Pogba 77.), N’Zonzi, Matuidi – Mbappe (Dembele 77.), Giroud, Fekir (Griezmann 64.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Írország: Doyle – Coleman,  K. Long (S. Williams 80.), Duffy,  D. Williams (Doherty 82.) – Browne, (Arter 60.) Rice, O’Dowda (Burke 70.) – Walters (Meyler 60.), S. Long (Judge 70.), McClean. Szövetségi kapitány: Martin O’Neill.

Lasányi Csaba