Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: “Ott lesz a kés a fogunk között Franciaország ellen!”

Argentína talán még fel sem dolgozta teljesen, a csoportkör hányadtatásait, a nemzeti csapat újra pályára lép, mégpedig délután (16:00) a vb-cím egyik favoritjának kikiáltott Franciaország ellen. Az argentinok a múltat hátra hagyva, – tehetnek mást? motiváltan készülnek Paul Pogbáék ellen.

(Kép: marca.com)

A Nigéria elleni nyögvenyelős győzelem után itt az újabb, még nagyobb feladat a Jorge Sampaoli vezette Argentína előtt. A tar fejű szakember ugyanakkor optimista, bízik csapata “feltámadásában”.

“A saját játékunkat kell játszanunk, elkerülve a fizikai csatákat. A franciák gyorsan járatják a labdát, nekünk viszont úgy kell futballoznunk, hogy irányítani tudjunk. Ha ez nem így lesz, az ellenfél erős játékosai gondot okozhatnak nekünk. Nem engedhetjük azt sem, hogy kontrázni tudjanak, hiszen ebben nagyon jók. Egy valamit garantálhatok,úgy fogunk pályára lépni, hogy ott lesz az a bizonyos kés a fogunk között!” – Kezdte Sampaoli sajtótájékoztatóján.

Az argentin kapitány ezúttal is kifejezte bizodalmát Lionel Messi felé. “Messi a vezérünk, minden játékossal nagyszerű a kapcsolata. Különleges képessége van ahhoz, hogy átlásson egy találkozót. Erre csak a géniuszok képesek, ő pedig az! Argentínának tudni kell, hogyan futballozzon Messivel a pályán!Mindenki támogatja őt, büszkeség vele futballozni, és együtt dolgozni!” – Így a Sevilla korábbi trénere, aki abban is bízik, hogy csapatának valóban nagy lökést ad majd a továbbjutás kivívása. “Sok rossz dolog történt mostanában, viszont ezek megerősítettek bennünket. Olyan csapatunk van, akik nem fogadják el könnyedén a vereséget!”