Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Tovább erősítette keretét a magyar bajnok MOL VIDI FC, amely bejelentette, a Vasastól érkező Hangya Szilvesztert szerződtette.
Komolyan gondolja a sikeres nemzetközi szereplést a MOL VIDI FC, amely a nyári átigazolási időszakban már harmadik igazolását jelentette be Sós Bence és Berecz Zsombor után. Hangya Szilveszter szintén a Vasastól érkezik, hogy mennyi időre, azt nem tudni, mindenesetre Stopira alternatívájaként megfelelő játékost találtak, hiszen a 24 esztendős labdarúgója négyszer szerepelhetett eddig a magyar válogatottban. Amint azt a bajai születésű labdarúgó elmondta a piros-kékek honlapjának, mindenképp váltani szeretett volna, miután az angyalföldiek búcsúztak az élvonaltól. „A kiesést követően mindenképpen szerettem volna eligazolni a Vasasból, így nagyon megörültem a Vidi megkeresésének, számomra rengeteget jelent, hogy a bajnokcsapathoz szerződhettem. Úgy gondolom, Székesfehérváron minden adva lesz a fejlődésemhez és ahhoz, hogy kiváló eredményeket érjek el a klubnál. Jó lenne a csoportkörig menetelni az európai kupaporondon. Tudom, hogy a posztomon komoly riválisok vannak, de ez egy egészséges versenyhelyzet, amely minden játékosnak a hasznára válhat. A vezetőedző majd eldönti, hogy mennyi lehetőséget kapok, az biztos, én készen állok majd arra, hogy bizonyítsak!”
A sportigazgató, Kovács Zoltán azt emelte ki, nem először keresték meg Hangyát, aki most látta elérkezettnek az időt a váltásra. „Nem először kerestük meg Hangya Szilvesztert, hiszen az elmúlt átigazolási időszakokban többször is felvettük a kapcsolatot a klubjával, most pedig eljött az a nap, amikor minden kedvezően alakult a megegyezéshez. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Vidihez egy újabb magyar válogatott labdarúgó csatlakozott, aki még fiatal, nagy potenciállal bír, de már most is komoly tapasztalattal rendelkezik. Fejlődéséhez olyan versenyhelyzetre van szüksége, amely a klubunknál adott. Szilveszter érkezésével kényelmes helyzetbe kerültünk, hiszen olyan poszton erősödtünk ismét, amely sok csapatnál problémát okoz.”
Hangya az MTK Budapestben mutatkozott be az élvonalban, majd megfordult Dunaújvárosban, mielőtt 2015-ben a XIII. kerületbe igazolt.
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…