Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagelsmann elmondta, miért mondott nemet a Real Madridnak

Napjaink egyik legizgalmasabb, legfelkapottabb edzője Julian Nagelsmann, a Real Madridénál csábítóbb kispad pedig nem sok akad. És mégis, hiába volt szó róla, mégsem sikerült összerakni a kettőt. A német edző most elmondta, miért.

Kép: Squawka

Az, hogy valaki 30 évesen a Bundesligában edzősködik, már eleve egy nagyszerű dolog, de amikor zsinórban másodszor sikerül kivezetni a Hoffenheim (!) együttesét a BL-be, az már jelzésértékű. Julian Nagelsmann egyre nagyobb nevet szerez magának szakmai berkekben, amit még a világ legnagyobb klubjainál is díjaznak. Így volt ez nem rég, amikor Zidane bejelentette a távozását Madridban és hirtelen kellett találni a helyére valakit. Nem volt nagy a választék, a szóbajövő jelöltek között viszont ott volt Nagelsmann is. A német szakembernek állítólag fel is ajánlották a lehetőséget a Realnál, ám ő nemet mondott.

“30 évesen kényelmes helyzetben vagyok (azóta már betöltötte a 31-et – a szerk.), ha így megy tovább az edzői  karrierem, ismét lesz majd lehetőségem rá, hogy egy ilyen kategóriájú csapatot irányítsak. Amúgy sem lett volna jó most külföldre szerződni.” – idézte Nagelsmann szavait az AS.com.

A következő szezont még a Hoffenheim padján üli majd végig, ám 2019-től már új csapatnál láthatjuk: már aláírta 2023-ig szóló szerződését az RB Leipzighez, így egy év múlva már az energiaitalos csapat munkáját segíti majd.