Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luka Modric az Interrel tárgyal – sajtóhír

Az olasz Gianluca Di Marzio egy egészen hihetetlent hírről számolt be, miszerint Luka Modric az új szezont akár már a Serie A-ban kezdheti meg.

Forrás: fedenerazzurra.net

Az elég gyakran jól értesült Gianluca Di Marzio szerint Luka Modric az Interhez igazolhat. Az oldal szerint a játékos nyitott lenne a transzferre, azért az ügynökei már tárgyalnak is a lehetséges feltételekről. A hírt már a többi olasz sajtóorgánum is lehozta.

Az oldal információi szerint azért is akar Modric az Interbe igazolni, mert ott együtt játszhat horvát csapattársaival, Brozoviccsal és Perisiccsel, sőt most már Vrsaljkóval is.

Az Inter eddig Arturo Vidallal szerette volna megerősíteni a középpályáját, és bármennyire is jó játékos a chilei, Modric az egyik, ha nem a legjobb középpályás a világon, ami a horvát malmára hajtja a vizet, míg a tárgyalások a Bayernnel megszakadhatnak Vidal ügyében.

Cristiano Ronaldo után tehát a Real Madrid másik nagy sztárja Luka Modric is a Serie A-ban folytathatja, ám immáron ellenfelekként találkoznának.