Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt Martin Odegaard sorsa – hivatalos

A spanyol bajnokságban szereplő Real Madrid hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy eldőlt fiatal norvég játékosuk, Martin Odegaard sorsa. 

Forrás: vitesse.nl

A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy mindenben megegyeztek a holland bajnokságban szereplő Vitesse csapatával Martin Odegaard kölcsönbe adásáról. A 19 éves norvég középpályás 2019. június 30-ig fog a holland csapatál játszani.

Odegaardot 2015-ben vette meg a Real Madrid, miután több európai top csapat is élénken érdeklődött utána. A fiatal játékos eleinte csak a Castillában játszott, ám két mérkőzésen a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott.  2017-ben a szintén holland Heerenveen csapatának adták kölcsön egy évre, ám az előszezont a spanyol klubbal töltötte. A Real Madrid végül úgy döntött, hogy ismét kölcsönbe küldik a középpályást, hogy a folyamatos játéklehetőség mellett fejlődni tudjon.