Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milan: Gattuso a kirúgás szélén – Már tudjuk, ki lehet az utód!

A várakozások ellenére nem találta meg a megfelelő utat a sikerek eléréséhez Gennaro Gattuso, az AC Milan vezetőedzője. A klub ikonjánka számító szakemberről az a hír járja, hogy ha a következő három tétmeccsen nem érnek el a tanítványai látványos javulást, menni kell. Utódjelölt már van!

Tavaly novemberben nevezték ki a Milan edzőjévé Gennaro Gattusot, azonban a korábbi legendás középpályás sokkal gyengébb eredményekre tudja csak ösztökélni tanítványait, mint tavasszal. A piros-feketemezes együttes csak a tizennegyedik helyen szerénykedik a táblázaton. Igaz, hogy ebben a hónapban még nem kaptak ki Gattusoék, a három, elképzelés nélküli szürke döntetlen nem sok jót ígér a folytatásra sem.

A Gazetta dello Sport értesülései szerint ugyan hivatalosan a klub vezetősége sem értesítette még Gattusot, de a következő két bajnoki (Empoli, majd Chievo, és közben El-fellépés az Olympiakosz ellen) dönt majd a sorsáról. Állítólag az illetékesek már a nyáron felvették a kapcsolatot a Chelsea-től kirúgott Antonio Contevel. Sőt, szeptemberben már egy szerződés tervezetet is készítettek a számára. Mi több, a korábbi Juventus-edző már ismerkedik a lehetőségekkel a San Siroban, már ami a játékoskeretet illeti.

A felmérések szerint egyre több drukker unta már meg Gattuso szenvedését a kispadon, és a többség szerint valóban Conte lenne a helyes megoldás az utódlásban.