Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepetések Rossi keretében

Marco Rossi újabb meglepetésekkel szolgált a válogatott keret kihirdetésekor.  Korábban már honlapunk is beszámolt róla, hogy a korábbi német utánpótlás-válogatott Willi Orban elfogadta az invitálást, s mostantól a magyar válogatott rendelkezésére áll, de mostanra kiderült, hogy Baráth Botond, Holender Filip újoncként meghívót kapott a szövetségi kapitánytól.

valogatott.mlsz.hu

Szintén nem szerepelt eddig a nemzeti csapatban Gróf Dávid és Nagy Gergő se, de ők már készültek korábban a válogatottal. Szintén új fiú Nagy Dominik, Németh Krisztián és Gyurcsó Ádám is, akik már szerepeltek a válogatottban, de Rossinál még nem voltak kerettagok. Az előző héten terjedt el, hogy Bogdán Ádám újra meghívót kaphat a csapathoz, de a mostani névsorban a megszokott kapusok vannak. (Kovácsik helyett Gróf). Dárdai Palkót is szeretnék megnyerni a magyar csapatnak, de ő egyelőre még nem döntött.

„Willi Orban döntésének természetesen nagyon örülök, és remélem, hogy jól fogja magát érezni a csapatunkban, no és persze sikeres lesz velünk – nyilatkozta Marco Rossi a kerethirdetés után – Egy Bundesligában játszó labdarúgó kétségtelenül komoly erősítést jelent a válogatott számára. Régóta figyelik a magyar szövetségi kapitányok, és személy szerint és is figyeltem a teljesítményét. Nem árulok el titkot azzal, hogy Dárdai Palkó U21-es válogatottba történő meghívását is terveztük Michael Boris szövetségi edzővel, Palkó azonban még nem döntötte el, hogy a magyar vagy a német válogatottat szeretné erősíteni. Édesapjával egyeztettem és jeleztem felé, hogy Palkóról semmiképp sem szeretne lemondani a magyar válogatott. Abban maradtunk, hogy Palkó fejlődése érdekében hagyunk számára időt ennek megfontolására, hiszen – ahogy Willi Orban esetében is láthattuk – egy fiatal játékos számára ez nehéz döntés, ugyanakkor más nem határozhat ebben a kérdésben helyette.”

Orban ennyire örül a válogatott meghívónak (bild.de)

„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a magyar válogatotthoz – Willi Orban első szavai a válogatottsággal kapcsolatban. – Egy profi játékos számára – aki olyan helyzetben van mint én –, nagyon komoly és nehéz feladat arról dönteni, hogy mely válogatottban szeretne játszani. Én azonban meghoztam ezt az elhatározást, és örülök, hogy a magyar nemzeti csapatban játszhatok. Kifejezetten segítette a döntésemet, hogy csapattársamtól, Gulácsi Pétertől csak jókat hallottam a keret játékosairól és a szakmai stáb tagjairól is. Ugyanez igaz a szurkolókra is, akikről jól tudom, hogy milyen fantasztikusak. Nagyon szeretném, hogy a lehető legjobban és leghamarabb segíteni tudjam a csapatot, és hogy a szurkolók elégedettek legyenek a válogatott játékával, illetve a saját teljesítményemmel is. Kellemes izgatottság van bennem már most, a kerethirdetéskor is, és alig várom, hogy egy hét múlva megkezdjem a felkészülést a magyar válogatottal.”

A finnek és a görögök elleni csapatból ezúttal kimaradt a sérült Kovácsik Ádám mellett Litauszki Róbert, Tamás Krisztián, Sallói Dániel és Stieber Zoltán.

A VÁLOGATOTT KERET
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig), Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (FK Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna FC 1909), Nagy Dominik (Legia Varsó), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)