Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: váratlan fordulat Rabiot ügyében? – sajtóhír

Két héttel ezelőtt úgy tűnt, hogy Adrien Rabiot távozása visszafordíthatatlan a Paris Saint-Germaintől, a legfrissebb francia lapértesülések szerint azonban még nem zárult be minden kapu a középpályás szerződésének esetleges meghosszabbítását illetően…

A L’Equipe értesülései szerint ugyanis közeledett a PSG és Adrien Rabiot képviselőinek álláspontja egymáshoz, és a kiszivárgott információk értelmében a párizsi sztárcsapat vélhetően készen áll arra, hogy megadja a kívánt fizetésemelést a 23 éves francia középpályásnak.

Az elmúlt hetekben, hónapokban leginkább a Barcelona, a Real Madrid, a Liverpool, az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City, a Juventus, a Milan, az Inter és a Roma érdeklődött szolgálatai iránt, amennyiben szabadon igazolhatóvá válik (vált volna?) a következő nyári transzfer-időszakra.

Rabiot utánpótlás korában került a párizsi csapathoz, a francia bajnokságban a 2012-2013-as szezonban nagyon fiatalon debütált, a rákövetkező évtől pedig gyakorlatilag már alapemberré vált. Az elmúlt szezonban 33 bajnoki és 8 BL-meccsel együtt összesen 50 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és természetesen a jelenleg futó évadban is állandóan játszik.