Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: Sanches több játékpercre vágyik

A Bayern München portugál középpályása, Renato Sanches reméli, hogy a közeljövőben sikerül elérnie a célját, vagyis a bajorok kezdőcsapatának állandó tagja lenni. 

A még mindig csak 21 esztendős játékos a 2016-os Európa-bajnokságon robbant be igazán a köztudatba. Azóta nem alakultak túl jól számára a dolgok: a német együttes a Swansea City csapatának adta kölcsön őt, ahol az élvonalból való kieséssel végződött a történet. Niko Kovac érkezésével újra megkapta az esélyt az Allianz Arénában, de elégedettsége továbbra sem maradéktalan.

„Nagyon jó a kapcsolatom a vezetőedzővel. Természetesen szeretnék minél többet játszani. Rengeteg válogatott futballista alkotja a keretet, az edzőnknek pedig rotációt kell alkalmaznia. Ezzel együtt több játékpercre vágyom” – nyilatkozta Sanches a Bild című lapnak, majd kitért a müncheniek jelenlegi formájára is.

„Állandóan nyomás nehezedik ránk, ez teljesen nyilvánvaló. Mindig a legjobbunkat kell nyújtanunk, és Németország legnagyobb klubját képviselni. Normális, hogy vereség után kritikákat kapunk. Ez a játék része, nincs ezzel probléma.”