Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Belga – holland: egy félidő alatt megvolt a végeredmény – Videóval

Izgalmas derbire került sor az európai zóna válogatott felkészülésének utolsó napján. A belga válogatott jócskán a régi vetélytárs hollandok fejére nőtt az elmúlt években. Miközben előbbiek idén már világbajnoki bronzot nyertek, utóbbiak sorra maradnak le a nemzetközi tornákról.

Elképesztő adat, de utoljára 21 esztendővel ezelőtt voltak képesek legyőzni a hollandok Belgiumot. Azóta a két gárda a legtöbbször döntetlent játszott egymással, a „Vörös Ördögök” két sikere mellett. Az esélyek tegnap este egyértelműen a hazaiak mellett szóltak, azonban a brüsszeli találkozó a két gárdától megszokott ütemben, és végkimenetellel zajlott. Az első félidei váltást követően főleg Ronald Koeman próbálta variálgatni a csapatát, legyen szó a cserélgetésekről, vagy akár a játékstílus váltásokról is. A belgáknál Roberto Martínez kapitány szinte a lehető legerősebb csapatával, csak két fontosabb embere volt aki végig padozott: Courtois (Real Madrid) és Kompany (Manchester City).
Dries Mertens már az 5. percben megszerezte a vezetést egy gyönyörű kapáslövéssel, bő tizenöt méterről. Egyenlíteni a 27 minutumban egy bizonyos Arnaut Groeneveld Danjuma tudott. A nigériai Lagos-ban született szélső egyébként manapság a belga Club Brügge-ben játszik, bár a PSV-ben nevelkedett.
A második félidőben több volt a távoli próbálkozás a gólszerzésre, ám mint ahogy utaltunk már rá, nem született több gól.

Belgium – Hollandia 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Mertens (5. perc), ill. Groeneveld (27.)

A meccs összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=iJ7pHSxzrvU

Miközben idén júniusban a németek ellen egy hétmeccses győzelmi szériát maxoltak ki egy végső sikerrel, addig mostanra egy nem túl szép sormintát alakított ki az osztrák válogatott. Szomszédaink mostanság a győzelmeik után kikapnak rendre. Így hát az észak-írek elleni NL-győzelem után sem várt más rájuk tegnap este Dániában. A nem éppen legjobb és legértékesebb játékosaival kiálló Ausztria végül simán kikapott a pontosabban játszó hazaiaktól. Persze úgy nehéz is legalább egy döntetlenben reménykedni, ha egy csapat az egész meccsen egyetlen pontos kapura lövéssel tud csak „büszkélkedni”…

Dánia – Ausztria 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Lerager (29. perc), Braithwaite (90+3.), ill.

Két korábbi Manchester City tehetség alakította ki a végeredményt a Svédország – Szlovákia mérkőzésen. A felkészülési meccsnek tökéletesen beillő derbin a játéknapok egyik legjobbja volt. A stockholmi Friends Arenaban vendégeskedő szlovákok ugyan számszerűleg többet birtokolták a labdát, ám nehéz rávágni, hogy egyértelműen ők is irányítottak. A svédek a már vb-n is látott okos, teret átengedős játékkal ugyan egy kicsit magukra hozták északi szomszédunkat, de éppen ugyanannyit támadtak.
A vezetést egyébként a „Háromkoronások” szerezték meg John Guidetti (Alavés) révén az 56. percben. A szlovák egyenlítésre pedig a 84. percig kellett várni: az MLS-ben légióskodó tehetség, Albert Rusnak (Real Salt Lake) talált be.

Svédország – Szlovákia 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Guidetti (56. perc), ill. Rusnák (84.)