Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: új klubrekord, Klopp rácáfolt kritikusaira!

A Liverpool Jürgen Klopp irányítása alatt régi önmagát idézi főképp a tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye alapján. Idén azonban a német mester egy szinttel följebb lépett a csapattal, ez pedig a védelem teljesítményén is meglátszik elég ha ránézünk a statisztikákra.

A Liverpool a Manchester City-vel komoly csatában egyaránt 23-23 ponttal vezetik a bajnokságot. Pep Guardiola csapata és a vörösök is egyaránt veretlenek és mindkét is csupán három alkalommal kapott gólt a bajnokságban. A Liverpool története egyik legjobb szezonkezdetét produkálja, Klopp csapata 9 mérkőzésén mindössze három gólt kapott ami klubrekordnak számít a vörösök történetében, ráadásul Alisson Becker 6 hat alkalommal kapott gól nélkül hozta le a találkozóit, ezzel pedig Jürgen Klopp máris rácáfolt a kritikusaira, hogy miért kellett ennyit kiadni egy kapusért, ráadásul Virgil Van Dijk 75 milliós igazolása is megtérülni látszik.  Erre pedig a következő statisztika a bizonyíték:

A tavalyi és az idei szezon első 9 meccsének összehasonlítása.

17/18
Kapott gólok: 16
Ellenfelek lövései: 79
Bekapott gól nélküli meccsek: 3

18/19
Kapott gólok: 3
Ellenfelek lövései: 78
Bekapott gól nélküli meccsek: 6