A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Folyamatosan repkednek a bedobott nevek a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy vajon ki lesz a kirúgás szélén álló Julen Lopetegui utódja a Real Madrid kispadján. A két talán legesélyesebbtől a frász kerülgeti a „Királyiak” belga kapusát, Thibaut Courtois-t.
Thibaut Courtois a nyáron érkezett a Chelsea-től a spanyol fővárosba. Azonban a belga csillag „csak” a bajnokságban véd, lévén a Bajnokok Ligájában talán nem is érdemtelenül, a remek Keylor Navas védhet egyelőre. Courtois-t azonban mostanság egyáltalán nem ez a megosztott szerep bosszantja igazán, hanem a Lopetegui mester alatt izzó kispad.
Állítólag ugyanis ha a mostani Real Madrid edző eltávolításra kerül, akkor Courtois két korábbi Chelsea trénere is a Bernabeuba érkezhet. Elsősorban Antonio Conte leszerződtetéséről hallani, aki a londoni bukása óta szabadügynök. Vele a végén már az egész csapat nagyon rossz viszonyt ápolt a Stamford Bridge-en, ám annál talán intelligensebb, minthogy majdan személyeskedés miatt konfliktusa legyen a belga kapuvédővel. A másik jelölt, a jelenleg a Manchester Unitedet vezető José Mourinho szintén haragban vált el három éve a Chelsea-től, ám őt a pletykák szerint nem csak Courtois, hanem a csapat szószólói, azaz Sergio Ramos és Marcelo sem látnák szívesen újra a Real vezetőedzőjeként.
Courtois egyébként így nyilatkozott az El País-nak az érdekes helyzetről:
„Nem hiszem el! Itt én vagyok az egyetlen, akinek már Conteval, és Mourinhoval is dolgoznia kellett. Elhagytam Londont, hogy ne kelljen ilyesmi dolgokat átélnem többé, erre most kiderült, hogy Conte idejöhet, ha nem ő, akkor meg Mourinho.”
– fakadt ki a világbajnoki bronzérmes játékos.
A szakértők szerint Conte mellett még a Besiktas másodezője, Guti esélyes a Real edzői posztjára, aki játékos-pályafutása tevékeny részét a „Királyiaknál” töltötte.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…