Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! Conte már a Real Madridhoz készül! – sajtóhír

Ahogyan a reggeli órákban beszámoltunk róla, Antonio Conte akár már a mai napon átveheti a Real Madrid vezetőedzői posztját, és úgy tűnik, jó úton haladnak a mielőbbi hivatalos bejelentés felé…

Tuttomercatosport információi szerint ugyanis a legutóbb a Chelsea-nél dolgozó szakember a mai délelőtt folyamán Londonba utazott, hogy szabályos keretek közt felbontsa élő szerződését a “Kékek” vezetőségével, hogy ezt követően szerződést köthessen a Real Madriddal.

Továbbá a forrás szerint Antonio Conte ma este már Madridba lesz hivatalos egy megbeszélésre a “Királyi Gárda” elöljáróihoz, míg a kirúgás előtt álló Julen Lopetegui állítólag már elköszönt a Real Madrid játékosaitól, és rövidesen formálisan is bejelenthetik szerződése felbontását – a csapat ma délutáni edzését a B-csapatot trenírozó Santiago Solari fogja irányítani.

A 49 esztendős olasz tréner 2011 és 2014 között kezdte el kiépíteni a Juventus mostani egyeduralmát Olaszországban, majd új kihívásokra vágyva az olasz válogatott szövetségi kapitánya lett (2014-2016), a legutóbbi két szezont pedig a Chelsea kispadján töltötte – az első évben bajnoki címet, a másodikban FA-Kupát nyert a londoni gárdával, jelenleg munkanélküli.