A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
A Bild információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool szeretné szerződtetni a Julian Nagelsmann által irányított Hoffenheim támadó középpályását, Kerem Demirbay-t…
A 25 esztendős, kétszeres német válogatott Kerem Demirbay-t már nem először hozták hírbe a Jürgen Klopp vezette Liverpoollal. Tavaly nyáron éppen a Hoffenheim volt a Liverpool ellenfele a Bajnokok Ligája rájátszásában, a vörösök német menedzserét pedig azon a két mérkőzésen nyűgözte le a támadó középpályás. Kerem Demirbay-t viszont abban a szezonban nem kerülték el a kisebb/nagyobb gondok, így értelemszerűen nem mindig tudott csapata hasznára lenni.
Kerem Demirbay nemrég épült fel legutóbbi sérüléséből, de az utóbbi összecsapásokon rendre a kezdőben kap lehetőséget Julian Nagelsmanntól. A kétszeres német válogatott támadó középpályás 2016 nyara óta erősíti a Hoffenheimet, a klub színeiben ez idáig minden frontot egybe véve 63 mérkőzésen lépett pályára, melyek során 8 találatot és 19 gólpasszt jegyzett. A szerződése nem mellesleg 2022-ig köti a Hoffenheimhez, a transfermarkt pedig 12 millió euróra becsüli a piaci értékét…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…