Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona ajánlatot tett a PSG középpályásáért – sajtóhír

A nap folyamán már beszámoltunk róla, hogy lezárulhat egy hosszú ideje húzódó átigazolás, ugyanis a francia világbajnok csapatból kimaradó középpályás elhatározta magát a Paris Saint-Germaintől való távozás mellett, és azt is egyértelműsítette, hogy a Barcelona lehet a befutó számára, a katalán klub pedig szintén hajlik a szerződtetésére…

A Calciomercato oldal értesülései szerint a lejáró szerződését a PSG-vel meg nem hosszabbító francia középpályásnak a katalán óriás ötéves szerződést ajánlott, amely szezononkénti 10 millió eurós gázsit garantálna számára. Ha a Barcelona neve nem lenne elég Rabiot-nak, akkor a busás ajánlattal bizonyára meg fogják tudni győzni őt, hogy adott esetben ne a Juventust vagy az AC Milant válassza, akiket az utóbbi időben szintén gyakran emlegettek vele kapcsolatban.

Rabiot utánpótlás korában került a párizsi csapathoz, a francia bajnokságban a 2012-2013-as szezonban nagyon fiatalon debütált, a rákövetkező évtől pedig gyakorlatilag már alapemberré vált. A 23 éves középpályás az elmúlt szezonban 33 bajnoki és 8 BL-meccsel együtt összesen 50 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és természetesen a jelenleg futó évadban is állandó játéklehetőséget kap.