Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
A Calciomercato.com értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea-nél mellőzött Cesc Fabregas-t a Gennaro Gattuso által irányított AC Milan szeretné szerződtetni…
Mint ismert, Cesc Fabregas kontraktusa jelen állás szerint a szezon végén lejár a Chelsea-nél, ebből kifolyólag pedig a spanyol középpályás januárban már szabadon tárgyalhat kérőivel. Az Arsenal-t és a Barcelonát is megjárt Fabregas legnagyobb érdeklődőjeként régóta az AC Milan-t emlegetik, s elég nagy az esély arra, hogy a rutinos futballista már januárban átigazolhat az olasz csapathoz…
Cesc Fabregas-t 2014 nyarán a Barcelonától igazolta le a Chelsea 33 millió euró ellenében. Első éveiben kétségtelenül alapembernek számított a londoni gárdánál, majd Antonio Conte érkezésével jóval kevesebb játéklehetőséghez jutott, Sarri kinevezése óta viszont kétségtelenül jócskán a háttérbe szorult. Fabregas ez idáig minden frontot egybe véve 191 mérkőzésen lépett pályára a Chelsea színeiben, melyek során 22 találatot és 55 gólpasszt jegyzett…
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…